Sajnálom ezt a szegény lakást, mikor itt kell hagynom és nem vagyok már benne. Itt hagyom neki a hiányomban lakozó hiányt, amit neki én jelentek. Amíg távol vagyok, elképzelem a sok kis szomorú tárgyat itt, és a temérdek port ahogy tanácstalanul lenni kénytelen a polcokon, míg én máshova porszemnek elszegődöm. Sóhajtoznak a függönyök, szipognak a szőnyegek. ketté válik a mennyezet, megvakul az ablak, a villanykapcsolók félnek a sötétben, de azért menni hagynak. Amikor elhagyom a lakást megriadok, hogy amit itt hagyok abba már soha sem lesz visszatérés, a nélkülem idő elveszik számomra, és én is elveszek neki örökre.

Minden nap mennyi sok dolgot hagyok el és hátra, és mennyi minden hagy el engem is, az időm taknyos zsebkendőm, az életem pedig a nátha.
Hogy milyen temérdek dolog megy a maga útján félbehagyva az és időbe dermedve magát is csak félve mutatja, ha akarja ugyan. Amikor a elhagyom a lakást tudom, hogy soha sem fog már az bele visszajönni aki elment. Minden nap egy másolat jön vissza csak.

Zsolt Horvath · Silent Rain

Felhő fejem van,
- csak élek unottan,
ha eszembe jut az aki szép -
onnan hullik a csapadék.

Nézz a fejembe bele itt , a réseken, még nevetünk, nézdd csak ezt a képet, ha nem magadnak nézed, csak nézdd nekem. A szanatórium felé vezető úton fölfelé, a bőrünkön idegen szagok laknak. Amiket arcainkon elcserélünk. Úgy megyünk mint a karikacsapás. Megyünk a fagyban, öreg estében, hajad a hajammal, homályosan.
Két kis bogár menetel az elmondhatatlanul nagyban. Ez a kép még néha jön, csak rám rúgja az ajtót és nem köszön.
Most úgy elmondanám ezt ott neked, hogy ez nem lesz mindig így, de ugyan kinek is mondanám. Mert ezt mindenki tudja akiben nem gyülemlik gennyes fekélyként a múlásra képtelen idő.
Csak a rúgás van, csak az ajtó van, ebben a lábon kihordott rossz tébolyban. Meg a kimondott szavak, meg a közhelyek, és a döbbenet, hogy ami kicsit is szép, az már rég beteg.
Aztán felérünk, és a vibráló neon fénye alázza lázunk - amiről később kiderül, hogy csak hőemelkedés, vagy még az se - és mi ott már nem is vagyunk mi, csak a földi másunk, míg itt a jelen valóságában elhalt sejtjeink fel sem ismernék már egymást. Ki vagyok pusztulva önmagamból. Ha megütnek kongok mint a harang, elütöm ezt a múlásra képtelen időt, ami évek alatt a bordák közé benőtt, de hallom azt is, hogy hamis e hang.
Nem is nagyon sejtjük, hogy mi az a megérkezés. És egyszer csak úgy meghalunk, és ami mindezidáig volt, az mind tévedés.
A semmit sem érő képeim kihullanak a koponyámból - mint ez itt - és széthordják az éhes bogarak. És harang lesz, és függöny lesz. Írta: Villany Leó

Szemfényvesztések, bánatok,
ne legyen közötök hozzám,
költözz belém te szürke csönd,
szelíd némaságot hozz rám.
Ne kelljen látnom azt mi nincs,
de hagyj aludni, szenderegni,
és engedd hogy hadd legyek
valaminek a végének lenni.

Szúr a szív,
ellenkezek,
sivár kétvilág a táj,
indulok, érkezek,
már csak akkor jó ha fáj.

Képzeletem benövi az emlékedet
és majd úgy leszel itt,
mint aki nem létezett.

A szédület,
itt marad,
kába eszmélet, remény,
összeforr, szétszakad,
hét év szúr a szív alatt.

Az emlékek benövik a képzeleted
és már úgy vagyok ott,
mint aki nem létezett.

A szív az hiány, álmos, ásító űr, eltévedt asztronautával, ahol köldökzsinór fityeg a nemléten,
de van még olyan emlékem amikor mindenki találkozott a maga igazával.

A szív az sivatag, a homok az idő. Porszem a gépezetben, hogy van amikor még felejteni is elfelejt.

A szív az még tele gyomor, ahol a félig megemésztett bánatunk honol várva a végső felöklendezést.

Most megint semmi van.
Most van ami nincs.

Múlik valami, ami nem volt még sosem.
Tönkre megy csak úgy, végérvényesen.
Most bánt valaki, aki régen nem szeret.
Az történik most, ami nem lehet.

Most nem lesz pihenő.
Most honnan jön elő. 

Most  rág az idő, de nem nyel,
csak lángvörös az ég
és a haja vörösét keveri könnyel,
Most az van ami rég.

Rossz felhő a remény,
és azon ülök én,
és elhozza az ég,
a lelke hűvösét.

Most megnyugodhatok.
Most szép halott vagyok.

Most a semmi érkezett.
Itt minden tárgy szeret.
A lánghajú helyett.
Aki nem is létezett.

Most megint semmi van.
Most semmi sem lehet.