Volt egy nővére a Kata, az ő fejformája nagyon hasonlított a Hakapeszimakiéra a zsebtévéből, ezért vele is rokonszenveztem.
De a Györgyibe igazából szerelmes voltam. Direkt lelepleztem magam ha ő volt a hunyó a bújócskában. Ilyen és ehhez hasonló áldozatokat hoztam, ez hozzám mérten eltúlzott áldozatnak volt mondható izzadtságszagú győzni akarásaim hajnalán.
Az asztaluk felett volt egy faliszőnyeg, egy kifejlett szarvasbika állt egy domb tetején nyitott szájjal, nagyon valóságos volt a képen minden, a szarvas lehelete is látszott. A háttérben fülüket hegyező őzikék álltak háttal és néztek visszafele, popójukon fehér pöttyökkel. Sokáig hittem hogy a szarvas az a fiú, az őz meg a lányok, de ezt a tévhitemet a József Attila ált. Isk lerombolta, felszántotta, és annak rendje módja szerint sóval behintette. A sóból pedig ért az ember.
A Györgyinek egy csomó olyan játéka volt ami nekem nem.
A kedvencem az a kockajáték volt. Fakockákra képek részletei voltak ragasztva, mesék, Hófehérke a hét törpével sétál az erdőben, Jancsi a kemencébe suhintja a banyát, Csipke Rózsika elhagyja a cipőjét, a klasszikus mesék bulvár részei, ilyenek, bronzkori puzzle. Egy idő után rájöttem, hogy ha egész oszlopokat és/vagy sorokat 90 fokban elforgatok akkor a másik ábra különösebb agyi aktivitás igénybe vétele nélkül megint csak összeáll egy másik egész képpé. És volt az a játékunk, hogy a Györgyinek el kellett fordulnia egy kicsit és mire visszafordult addigra már ott volt a másik jelenet. Azt mondta, hogy én tudok varázsolni, és én tényleg annyira szerelmes voltam belé, hogy elhittem neki. Ezt nagyon szerettük játszani.

