Különös hely ez, különös emberekkel. Kezdjük azzal, hogy megöli és megeszi ilyentájt azt akinek egész évben hallgatta elégedett röfögését, vakarta hátát, az orrát. (Kis áthallás megengedett). Aztán ha annyi csapadék esik amennyiből fedezhető az egy főre jutó szezonális hóemberadag, akkor azt meg minden szégyenérzet nélkül hóhelyzetnek hívja. És ilyenkor késik is minden, mint ha muszáj volna, a busz, a vonat, a postás, késik még a jövő is, imént mondták be a hangszórón (még nem azt hogy nem lesz, de én kivárom a végét). Aztán tízszámra veszik a papírdudákat a mésztelepi romák, a desodorokra hasonlító de illatanyagot garantáltan nem tartalmazó zajkeltőszerkezeteket, idétlen sapkájukban tolakodnak, lökdösődnek és furakodnak a nagymamák, az exbányászok meg jumbósapkában a bolt előtt illeagáls petárdavásárlásba kezdenek. Idétlen, üresfejű buffalo tinicsapat 270Ft-os pezsgőben utazik, de higítót is kéne venni (egytelen nevesíthető ábrándjuk, hogy van még célbavehető szürkeállomány) a normális meghülyül, a hülye meg állat lesz, én meg máris állatnak érzem magam. És az érzem, hogy eltévedtem, sehogy nem értem én azt, hogy kerültem a tápláléklánc ezen végére -  tessék mondani - kérdezném a biztonsági őrt, de nem figyel, mert a Magdi nevű pénztárossal gondolatsmárol éppen. De már lehet hogy az maga a termékkapcsolt coitus, sietnem kell, nem bírbám ki én azt amikor egy vonalkódleolvasó kéjes sikolyokkal elélvez.

Évadzáró post. ( be original version). Khm. Itt állok (ülök) már magamtól is meghattottan (ez szörnyű), az időbeliségbe nem is merek jóformán belegondolni, mert tényleg könnyekre fakadok és az fagyna az arcomra, nem is a mosoly. Ezért inkább csak berendezek egy teret. Őszinte leszek, telente, ilyenkor inkább csak nyársajnálás folyik. Sajnálom a nem is olyan rég még nagyahasú villamos távvezetékeket, azokat amik most úgy feszülnek mint a húr, de senkinek nincs ötlete, mit lehetene rajta előadni. Az ablakpárkányon hentergő hamut, a szelet, azt az észak-keletit, amely végül is elvitte onnan. De éppen így a kiesett fogtömést és utána azt az különös ízt, érzést, a steril és arcba világító hiányt és vele a félelmet is. Szánom a túrórudival kitömött zsebeimet, a dohányszemcséket a a kabátomban, amik már örökre ott maradnak. Azokat a dolgokat, melyek örökké együtt járnak és azokat, melyek soha sem sodródnak egymás mellé. A teleírt papírlapokat, és az üreseket is egy kicsinykét. Az elkezdett mondataim szánalmas befejezetlenségeit, az összes reszketeg feltételes módot. És azt hogy múlt és eljövendő egyeztetése nem csak nyelvtanilag okoz nehézségeket. Az elméletet, a gyakorlatot, aki nem lehetek, aki sose vagyok. A napok, a percek rétegződéseit, az ideges esemeseket, az egyenlegeim végességét, az ürességet, amivel eltelni tudok. "A nekem ez jár" utópisztikus gondolatát és belátni, hogy mégiscsak jó az, hogy nincs ilyen. Az összes idei elütésemet, a helytelen szórendeket, a megmagyarázhatatlanul előbukkanó nyelvi ficamokat, a logika bolondos bakugrásait. Az kedvemet, és érezni ahogy szottyan. A nyári, türelmetlenül gőzölgő aszfaltot, mellette a szántót és rajta az időtlen szénakazlakat. A ragyogó reggeleket, s a gondolatot, hogy nem jó ablakon akartak bejönni, ahogy nekiütköztek a fények és elhevertek, ahogy a körúton az a galambtetem. És megint a járdarepedéseket újra, melyeken keresztül elszivárog a belőlem való. A máshoz vezető utat, és benne az eltévedést. A megbánást és a dacot. Egy részeg estét, az egész estés, színes, szélesvásznú rohanást, a szememben a képeket, melyek éppen arra a ritmusra rohantak, azt hogy ezt rendszernek hittem, noha tudtam, hogy véletlen. A hajam depigmentálódását, a lábam elvékonyodását, a szemem fakulását. Nagyhasú jóérzéseinket, az enyém, tied, miénk mentén elhúzódó idealizmus porcicáit. A tudattá szelidített vanást, egyben a tőle való rettegést. A elkezdődést éppen csak úgy, mint a végetérést. A beláthatatlan kanyarokat, a világ legnagyobb hóátfúvását nyáron, aztán meg robbanós cukrot és a tibicsokit. Egy arcot, ahogy egy monitor világítja meg. Azt ahogy mások nem tudnak mások lenni, mint ahogy megint mások egyáltalán nincsenek is. A lepkéket is, meg a lepkéket mímelő nyűveket. Azt a pillanatot amikor a lehet-ből a valaha lesz, az idő vegetatív (repetatív) rándulásait. A hülye rontásaimat, hogy belőlem egy szót kicsikartak, és azt hogy hagytam, hogy végül ne is kicsikarni kelljen. Aztán a kövér macskát, a ragaszthatatlan szívet, ahogy a hév utazásomat elragadja, egy arcot tükröződni az ablaküvegen, ahogy mindezt Ady szemébe fésüli a megnyárutult télelő. Egy estet, egy nyárit, de mégis esett a hó, a parketta pusmogásait. A paplant, azt képzeletbelit, amivel mindezen dolgokat majd betakarom, szájat ami jóéjszakát kíván nekik, és a szemet ami ezt végig merte nézni és nem vakult bele.

Mikor azt éreznéd, hogy rendednek mindörökre vége, orrodra koppint az a valami és várja, hogy magad beleüsd, asztalodon kiborul a cukor, és kávét izzad egy csésze, a szíved meg régi hamutartó, csak a lelked az a mai, de inkább cigifüst.

Minden kifordított Ady szem előbb utóbb (pozitív) Süsüszemmé szelídül, mint szezonális, felemelt helyárú érzelempremier. Kapsz egy télnyi türelmet magadtól, jóérzéssel díszíted, langyosan tálalod. Hangsúlyaid változnak, és árnyalatok, súlypontok helyeződnek át. Minden azt berregi, hogy változás, változás. Észre sem veszed. A változás  az meg tudod, az lenne amire úgy vágysz, és a változás az is amitől úgyazzal a lendülettel bevagy szarva. Lifegsz. Hasonlítasz is valakire, aki megint valaki másra hasonlított, és így tovább, sose lesz vége. Sose leszel magad. Magad vagy.

Túlspirázom, hogy alul (is) olvasott vagyok.

Mitévő vagyok. Elvileg az foglalkoztat ami nem foglalkoztathat, ezért gyakran kérdezgetem azt, hogy: mi legyen - az agyam magához intézett kérdéseivel szemben, úgy érzem némi eltartással viseltetetik (legújabbkor). Mert én már nem nagyon akarok egy csomó dolgot tenni és nem tenni se. Nem akarok papírdudát fújni se, ki fogok lógni a sorból, pedig csak a sörből szeretnék kilógni. De, ha jobban meggondolom, most abból sem annyira. Tegnap isa bor. Ha nem érdekel semmi akkor közömbös vagyok. Ha lefele biggyed a szám, akkor érzékeny vagyok. Ha nem értem azt, hogy miért az a (nekem) sok, akkor értetlen vagyok. Ha megértem, de nem tudom hova tenni, akkor éretlen vagyok. Ha vagyok (egyáltalán), akkor önző is vagyok. Ha botránkoztat, hogy a világ csak birtokba vehető, gyarmattá tehető seggek összesége volna, tán aszexuális vagyok. HA meztelen vagyok, akkor testtelen vagyok. Ha nem vagyok kint, bent vagyok. Ha nem vagyok bent, akkor sehol se vagyok. Ha sírni lenne kedvem, akkor erőtlen vagyok. Ha ehhez nincs elegendő igeranyagom, akkor tanácstalan vagyok. Ha úgy érzem, hogy mindezt kezdem megérteni, akkor pedig kétségbeesetten buta vagyok.(amikor mindjárt jönnek a törökök, akkor nemzetietlen vagyok) Ha hülyeséget mondanak nekem, türelmetlen vagyok. Ha nem is szólítanak, akkor magányos vagyok. Amikor alszom, én akkor is álmos vagyok. Ha kinézek az ablakon, akkor elvágyódó vagyok. Ha van merszem bevallani magamnak, hogy gyáva vagyok, na azt sehogy nem tudom értelmezni. Ha gondolkodom, akkor teát hagyok a csésze alján, s tudni való, ott marad az alján az összes cukor. Szájíz marad.

Rólam általában rossz emlékek maradnak és keserű lesz a szájíz. Hajnalban mondtam ezt a vesémnek - hogy nyugodjon meg végre. Holnap már vége. Vége lesz teljesen. Majd másik lesz. Másik holnap, csak a befejezhetetlenségük lesz ugyanaz. Addik tolódj amíg a szívkoszorú ér.

Fogalmam sincs, hogy mitől van. Fogalmam sincs, hogy mitől nincs.

Egyszer majd szeretnék álmodni arról, hogy álmodni fogok. Fogalmam sincs miért van az, hogy idestova 10 éve nincsenek használható álmaim, estiekre gondolok, álvásosakra. Ezek a nappali pótlékok, amik vannak, a játszásaim, biztos ezt az egyensúlyt helyreállítandó sereglettek körém, bizonyára megsajnált az a részem amiről alig tudok valamit, s így próbál elszenderíteni. Aztán ki tudja, talán fordítva van, hogy amaz rész éppen ezt gondolja, nincsen neki álomalapanyagja. Hogy ki az előbbre való, azt titok fedi. Másrészt a szokásosnál is jobban tudok hinni az eleve lehetetlenben. Nem mindig, csak ezek emlékezetesek. Jobban kidomborodnak.
Többkomponensű gondolatzsoltár. Sehogy nem jön ez ide, csak előbukkant, álom helyett. Értelme sincs. Egy ember aki nem álmodik. Furcsa kimondani.

Először az jutott az eszembe (reggel), hogy félnótás, de valahogy erőtlennek éreztem e jelzőt ebben a relációban, mert került hozzá rögtön alany is. Állítani meg nem nagyon akartam tkp semmit. Végső soron, ha valamire mondom, akkor magamra mondom mindezt, mindegy az, hogy kinek az arcából kiolvasható a felismerés maga. Azt hiszem a felismerés is mindegy, részben az. Van itt ez az évadzáró hangulat, bújtatottan szivárogtatva, amiből nem tudom kivenni a részemet, lopás lenne, megbánni kellene, plussz még mindennapos lapos gyávaságaim is itt sertepertélnek. Egy hetet is soknak érzek, feldolgozhatatlan információhalom. (Szalonképes cukrokat eszek zsákszám, hát mi tagadás, néha azért beleharapok valami rohadtba is, engem be lehet csapni színes sztaniolpapírokkal, csak mondom). Mondom, itt van ez az évadzárás és ki lesz téve majd a tábla, hogy megtelt és én meg hebeghetek, hogy néznétek már meg jobban egy kicsit, hogy nem igaz ez teljesen. Alighanem csak azért jó mindez, mert majd lehet mondani hogy "tavaly" és túlélés mentén mindenkinek eszébe ötölhet, hogy kipipálhatja magát. Itt ülök ezen a rohadt idei székemen és közben meg máshol vagyok. Hova gondolok?
Félnótás, az volt az első szó, miről úgy véltem ápolná és betakarhatná a napot. A nótának van dallama, ritmusa és szövege. Ha valaki csak az egyiket tudja, az harmadnótás, a legjobb esetben is. Ha a felsoroltak közül azonban kettőt is birtokában tart, akkor kétharmadnótás. Csak azt akarom mondani, hogy olyan mint félnótás nem létezik. Hát megint egy olyan rendbe csúsztam bele, amely nem létezik. Akkor én most vagyok? Tehetném fel a kérdést, ha lennék.

Nagy szellemek ha találkoznak... Na hát akkor ők úgy tesznek mint a kutyák a téren, jobbról szimat, balról szimat, aztán a legeslegeslegnagyobb truváj jön a mélyszimat, szapora nyelvcsapásokkal. És van a beköszönő, na ő mind közül a legkülönösebb (ide tán a beteg szó jobban illenék), annak a szimata mindenkiénél, de tényleg... ,elmenni ettől ugyan nem megy el, mert kreált még magának jó rég egy mesét test dolgairól, s egyebek  - de egyébként meg igen, ha nagyon akar tud. Falkában nem kevesebb érdekli ezeket - nagy szellemeket, mint a költészet maga, vagymiafaszom. Egyéb semmi, a belőle jövő, egyébként meg szexnek lehet azt is nevezni, amikor valaki a saját jambusaitól(?) élvez el, én ismerek pédául egy ilyen nagyon freak nagyszellemet is. Elemzi magát bazmeg, hogy azt miként kell érteni, amit ő se tud. Magyarázza persze rendesen a bizonyítványát, pedig iskolája sincsen, tele van becsvággyal, de kizárólag lyukas órái vannak, abból is 24. Okosan tálal, csuda make-up-ot pakol arra az elenyészőre a kevéskére, és te meg gondolkodás nélkül beveszed, majd megszokod. Ha hülyén csinálod akkor még egy csomó másik embert is megbántasz, pedig csak megvetésed szivárog diffúzan bele a világba, de azért még van iránya, csak hát ez nem mentség. Mea korpa. Egykalap.

Ez az este annyiban különbözik minden más estéimtől, hogy ilyenkor jobban akarok máshol lenni mint ahol éppen vagyok, és hogy a máshol levés az ma hatványozottan lehetetlen, egyre sejtelmesebb ilyenkor a máshol. Hát nézünk is okos szemeinkel - mit is tehetnénk egyebet - egymásra csak, és nem tudjuk megérteni, hogyan maradhattunk ennyire egyedül. Sehogy sem fér a fejünkbe, de nincs más hely ahova tehetnénk.

Elmondom mi fog történni, feltéve ha akarod. (abban az esetben, ha nem szeretnéd, kattints rá arra az x-re a monitor jobb felső sarkában és hagyd itt ezt a szart) Ha még világos van, visszajösz később, ha kedved tartja, amikor már setétedik, (ha már este van maradj, akkor arra kérnélek maradj). Miniplayert indítasz (dead man's catch). Lehetőleg legyél egyedül. Oltsd el a lámpát. Menj az ablakhoz - de előtte győzödj meg róla, hogy nem akarsz kiugrani, az ugyanis ellenjavalt. Nézz ki. Ne beszélj, ne gondolkozz, hallgass, ha tudsz. Amit látni fogsz majd arról próbáld elhinni hogy az van, de tényleg, és vedd készpénznek, ha nem érzed  majd magad rosszul tőle. Ha szerencséd van, kiömölsz az üvegen át, mint valami szellem, ki a téli utcára. Ne ijedj meg, tanulság ezúttal sem lesz. Csak te leszel, mint ahogy mindig is te voltál. Arról fogod felismerni, hogy jól csináltad, ha azt érzed majd, hogy olyan lesz ez az egész, mint valami félszeg érintés, simogatás, aminek odamerted tartani az arcodat, és nem féltél hogy lezabálná rólad a szépet.

Ma különleges nap van. Az emberiség döntő hányada nem kis engedményeket kap ma, egérutat fog kapni, vagymit. Ha valami különös véletlen kegy okán te a döntő hányadba tartoznál, örömhírt hoztam neked, betlehemi csillagal most nem szolgálhatok, sorry, nincs raktáron, a mirhából pedig, ha lehet nem csinálnék gondot. Példának okáért: ma, ha úgy tartja kedved, vagy csak egyszerűen nem érdekel már semmi, hazudhatsz is. Ma meg lesz engedve neked, és bűnhődni sem kell majd érte. Ugye, mert a hétköznapi hazugsáiddal sok a macera,(ezért nem is hazugságoknak hívod, hanem hangulatod színeváltásainak) azt mindig pontos terv szerint meg kell bánni, legalább heti ciklusokban, nehogy kilógjon a lóláb, pláne te nem is olyan lovat szerettél volna, nem láblógatósat, hiszen te vágtára számítottál, kicsi bogár, egyem a szíved, hát mindneki ezt akarta, hogy vágtázz. Neki. Ma bárkiről elhiheted majd, hogy szereted, szeretted, vagy szeretni fogod. Ma azzal is áltathatod magad elégedetten, hogy elvben másra gondolsz, tudod, valaki olyasvalakire aki már nem te vagy, vagy valami olyanra ami rajtad kívül esik, de azért ez elsőorban neked essék jól, arra azért vigyázz, te emberfajzat. Balzsamozd be ezzel az érzettel a lelked, öröklétre ugyan ez se jó, de kibírsz vele - ha szerencséd van - egy évet. Ma azzal maszlaggal is megetetheted magad, a begli, a káposzta és hal mellett fel sem fog tűnni, hogy tudod, mi az amikor azt mondod, hogy szeretsz, tudod, arról beszélek, amit az imént említettem, a rajtad kívülire gondolok, hogy őt. Azzal most ne törődj, hogy ez nem teljesen, vagy egyáltalán nem igaz. Tudod mit, ez olyan kivételes nap, hogy azzal sem kell törődnöd, hogy mi az igazság. Ma az igazság se úgy van mint máskor, ha hordasz ilyesmit egyáltalán a belsőzsebedben munkanapokon. Ugye milyen nagy kegy is ez, nem beszéltem a levegőbe, fellélegezhetsz, nem kevesebbet állítok, mint hogy megint megfogsz menekülni, halasztási kérelmed kedvező elbírálást kapott, a sors kegyel, lélegezhetsz most egyet, szusszanj, pihenj meg. Sőt, jól figyelj, ma - még nem késő - egy csomó képeslapot vagy emailt engedhetsz az útjára, mindenféle standard jókívánalmakkal, vagy ha nem vagy rest akkor személyes jópofaságaidat is közé csúsztathatod és nem kell félned, azt a rajtad kívülit nem fogja érdekelni, nem fogja ő firtatni - dehogy is, hogy a te igazságaidból mennyi a való, nem fogja méricskélni a szavaidat, az a másik is épp oly szeretetéhes mint te vagy, jól fog esni neki hogy gondoltál rá, és ha úgy is van, hogy vajmi kevés sejtésed van arról, hogy leírt vagy kimondott szavaidat igazán érzed, érted, értékeled e, az sem számít,  de mondom -  akkor sincs nagy baj, ha mindez csak hazudás, mert ha a másik úgy tesz mintha erről semmit se tudna, akkor ő is hazudik, azt hazudja hogy hisz neked. Játszotok, látod még ezt is adja ez a nap a játék örömét. Ma minden különösebb szégyenérzet nélkül használhatsz olyan fordulatokat, hogy keblemre világ, ma egyetlen verbális és non megnyilvásulásodat sem kell megindokolnod, emiatt határtalanná terjesztheted abéli elképzelésedet magadról, miszerint te jó vagy, megvagy váltva, jó neked. Neked, nektek, a sokaknak, és most akár bólogatsz is hogy hát igen, ilyenek ezek, ilyen a világ. Eszedbe se jut hogy közéjük tartozol, ha nem is mindig, de időnként bele-belecsúszol abba. A masszába. És lehet, hogy igazad van. lehet hogy nem tartozol közéjük, kétségeidet felporszívózhatod majd a tűlevelekkel együtt, ha műfenyőd van, akkor megszívtad. Mondom, lehet hogy igazad van, bár ma, mint mondtam az igazság is csámpás, szerintem bandzsít is, de ezt aztán mindet neked, érted teszi. Este elalvás előtt, szagolj be a hónod alá, tömjén illatot fogsz érezni, furcsa lesz. Ne töprengj el ennek mögöttes tartalmain, csak ártana, elrontaná az ünneped. Adj ma az elmédnek és a lelkednek egy nap fizetésnélküli szabadságot, a tested pedig zsibbaszd e világivá . Legalább magadhoz légy jó, ha már máshoz nem tudsz.

Arról álmodok szenteste, hogy megérint egy szent teste,
nem ágyékon, nem akólban, se sündisznók közt az ólban,
és itt leszünk az oldalon mi magunk még,
mint  légycsapórezisztens hetedik légy.

"Bizony mondom néktek, ne becsüljétek alá a határozott névelőket,
számos felesleges leütéstől kíméli meg magát aki így cselekszik"

Nő a szárnyam. Szép nyelv a magyar. Ízig vérig az, nagyon. Úgy értem én most ezt - hogy pontosan érts - ízig-vérig nő és nagyon szép.

(bonus word: ízig-rájder)

Bizonyos porcicáktól kíván megszabadulni a lokális népakarat. Vérszomjas banda. Ellenemre való, mert megkedveltem őket. Plussz mardoshat az önvád, mert az idén még takarítottam is egyszer (na abban sem volt köszönet, csak egy nagyobb szemét bukkant elő és meresztette rám a szemét). Nevet éppen nem adtam a porcicáknak még (kellő időnek híján), de ha nagyon akarok, mindhez mondhatok egy eseményt. Mondjuk azt, hogy most nem akarok ilyet tenni. Eltekintek. Persze egyik szememmel* hátra, a másikkal meg jó messzire, a számszerűsítéstől is tekintsünk el, meg merszem sincs a számhoz. Szóval kancsulok megfele, emlékeztetem is magamat valakire. De felejtek, na jó, na jó, a szememből egy képet majd kiejtek.
A mai bölcsesség nem egyéb mint hogy; a párducok basznak mint a nyulak. Vizuális szaloncukor, középhaladóknak.Falávaló.

*(az egyik szemem ír, a másik remeg)**

**(az egyik szemem sír, a másik csak vizes)

Kelletett nekem nyüszkölni, ezt a mailt kaptam. Már megérte.

SANAL DEDEKTIFLIK HIZMETLERI
"Artik esler, sevgililer, birbirini aldatamayacak!"

TÜRKIYE BU HIZMET VE TEKNIGI KONUSUYOR... YENI TEKNOLOJI HIZMETINIZDE!  

Sizi aldatan kisinin telefonlarini denetleyebilirsiniz:

* (g-01) GEÇMISE DÖNÜK "SESLI CEP TELEFON KAYITLARI"
* (g-02) GELECEGE YÖNELIK "SESLI CEP TELEFON KAYITLARI"
* (g-03) GÖRÜSME ÂNINDAKI "SESLI CEP TELEFON KAYITLARI"
* (g-04) GEÇMISE DÖNÜK "CEP TELEFON MESAJLARI" (SMS)
* (g-05) GELECEGE YÖNELIK "CEP TELEFON MESAJLARI" (SMS)
* (g-06) GEÇMISE DÖNÜK "ARAMA KAYITLARI" (CSI Raporlari)
* (g-07) GELECEGE YÖNELIK "ARAMA KAYITLARI" (CSI Raporlari)
* (g-08) Gizledigi "ÖZEL VEYA ANALOG NUMARASI"
* (g-09) GELECEGE YÖNELIK "TELEKOM TELEFONLARINA AIT SES KAYITLARI"
* (g-10) GEÇMISE DÖNÜK "UYDU TELEFON KAYITLARI"
* (g-11) GELECEGE YÖNELIK "UYDU TELEFON KAYITLARI"

A helyes megfejtők között egy elektrosüpürgüsüt sorsolok ki.

üi: Lütfen  ögrenmek isteginiz diger ayrintilari sorunuz.
Tanitim dosyalarimizi ve ücret listemizi isteyiniz.
Web sitemizi ziyaret ediniz.

Vajon tud e valamit is - úgy értem lényegeset - rólam a barátom?  Vajon tudok e többet a barátomról, mint a szomszédomról? Vajon mit gondol most a barátom? Gondolja e azt most, hogy rá gondolok? Vajon kinek beszél a barátom a telefonba ha felhív, és kinek hallgat, ha meg se nyekken? Mi lesz azokkal a képekkel amelyek, bemennek a szemébe, mi történik aztán velük? Vajon tudja e a barátom, hogy nekem vannak ezek a képeim? Sejti e, hogy én gyerekesen szeretem ezeket a képeket? Benne, vagy magamban. Vajon most milyen az arca az én barátomnak, és milyennek képzelheti el az arcomat? Vajon hiányzok e neki olyankor, vajon tudja e azt hogy néha nagyon hiányzik nekem?
Vajon szokta e magától megkérdezni még a barátom, hogy mik vagyunk mi? Szokta e azt, hogy hol vannak a határaink? Vagy azt, hogy mosódtunk e össze valaha, vagy csak játszottuk, színleltünk magunk? Vajon nem ijesztik e túlságosan is a fejemben a ködök? Vajon neki milyen ködjei vannak? Este elalvás előtt, mit gondol az én barátom? Gondol e arra, hogy itt tanyáz velem? Érzi e, hogy ezer kérdés van bennem, és nem vagyok gonosz, vagy legalább is nem akarok az lenni?
A barátom és én, ha nézünk, azt látjuk e ami van? Talán mocsaramnak látja azt, ami nekem a sziget? Haragszik e rám ezért a barátom, haragudhatok e barátomra? Mit tenne a barátom, ha már nem lelné örömét abban, hogy a barátja vagyok? Vajon hány kérdése van a barátomnak? Vajon fél e a barátom? Vajon tud e róla? Mit gondol, ha én is félek? Mit lát az én barátom most? Mit lát az én barátom, ha a szemébe nézek?

(28 különös jel - kétségstigmák)

Fejjel lefele aláírt képeslapok, idén megtalált, de tavalyi ajándékok és távolodó távolság meg hiányzó (lánc)szem. Hozzá ünnepi hangulatok hűlt helyei, na az alighanem a köret. Elképzelés arról, ahogy elképzel majd a január, amit már úgy szeretnék ha lenne, a képzelés idejét, helyét, a rohanó agyamat benne, az elszakadt kabátomat. A kezemet, azt az ostobát. Hogy elenged a nyár is teljesen, és nem hányok tőle epét, de semmi esetre sem lesz kolbászszagú a böfögésem. Hogy megszokom a kavargást, hogy mindez nem lesz ijesztő, se nekem se másnak. Hogy lehet velem valami, hogy történhetek, hogy lehet engem és így tovább és hogy mindez bárki másra. Nem. Nem bárkire, másra. Hogy a nyugvás az tényleg lehetetlen.

Ma szakértő tanácsra támaszkodva, a fürdőkádban rekonstruáltam a holt-tengert és egy, azaz 1 kg sót öntöttem a vízbe (tengerit javasoltak, de szűkebb környezetemben a szénpor az egyetlen szemcsés anyag, ezért maradt a konyhai), Azt mondják, hogy az hat, mármint a só...,hát só gondolataim is vannak. Ezt még így nem tudhatom egy eset után, de vízen járni már tudok, az tuti. Holnap megpróbálom szétválasztani hosszában a fürdőkádat, szentestére tervezem, hogy borrá változtatom a helyi csatornahálózat teljes pangó tartalmát, és hamarosan rászánom magam a megkeresztelkedésre is. Aztán pedig jól berúgok, de nyugi, harmadnapra feltápászkodok.

Apám, közel negyven éves mozdulatsora. Besztofkarácsony.
(félig-meddig(?) vidám post, napi betevő, faalávaló)

A rituálé általában egy közérti proletártropikárium előtt kezdődik, ahol a választékot, kis, közepes, és xxl pontyok alkotják. Apám a mutató ujjával kiszemelt áldozatára mutat (ez általában a közepes pontyok rendjébe tartozó egyed), egyúttal szemkontaktust alakít ki a mészárossal - ez utóbbi tulajdonságát nagyon írígylem, mert van hogy én egy pontyal sem tudok szemkontaktust teremteni, na nem mint ha akarnék, de olyan formán tán kamatoztatni tudnám ebéli tudásomat, mondjuk hogy nem kéne várni a pincérre órákig, merőben más helyzetekben, pontyok nélküliekben pl. A mészáros tudakolni kezdi, hogy az említett célhalat érzéstelenítse e, melyre apám eddig mind a majd'negyven évben nemleges választ adott. A jószág így kerül egy zacskóba, melyből bambán bámul ki, vagy úgy mint ha kérdezni akarna valamit, s az embernek az a sejtése támad, hogy ha ez az utóbbi, akkor minden bizonnyal olyat, amire semmi esetre sem létezik válasz. Vagy még úgy is nézhet ki a nylonból, mint egy ateista ponty, aki hitét vesztette a tavi üdvösségben, a halmennyországba vetett hite véglegesen felfeslett. Ilyenkor az ember (esetemben: én), nagyon együtt érző tud lenni, igazi főemlősi szégyenem is tud lenni, ha erőst akarom.
A ponty ezek után a proletárkádba kerül, néhány napra, de legfeljebb kettőre a fürdő félhomályába, a számára poszttraumás végítéleti keszonkamrába, amit nevezhetünk a halál előszobájának, vagy az élet tornácának is, kinek-kinek kedve szerént. Esti fürdőzések alkalmával lavórba helyezéssel teszem izgalmasabbá élete hátra levő részét, a víz hőmérsékletét kínos gonossággal, a fotólaboros cuccok közül kibányászott, stílusosan halalakú gyermekfürdővíz mérő segítségével temperálom megfelelőre. Na most ezt úgy kell elképzelni, hogy egyik kezemben mérőeszközzel, a másik kezemben pedig a "Száz kérdés a halakról, amit soha nem mertél megkérdezni" című könyv reprint kiadását tartom és igyekszek a helyzethez méltó szószedetre bukkanni. Aztán elhelyezkedem olyankor a kádban, és esetlenül próbálom szórakoztatni őt, s egyúttal levenni magamról a reám nehezedő morális terhet, melyet több mint sejthető halála keltett máris bennem. Hetet-halat összehordok neki, okos tanácsokkal látom el; minden nap úgy élj, mint ha az lenne életed utolsó napja.

A hal utolsó estéje, egyben mindenki más utolsó estéje is (ez egyben nagyon szép is, de legalább annyira minősíthetetlen) aki közelében tartózkodik. Rövid idő alatt kialakul bennem az irányába mutató szimpátia, este többször nyugtalankodó lélekkel a fürdőbe megyek, felmérni a terepviszonyokat, egy titkos alagút lehetséges megvalósítását dédelgetve magamban, de be kell látnom a házgyár nem a romantika közege, maga Monte Christo is csak egy catepillarral boldogult volna, ha egy szovjet típusú panelba zárják, nem valami szaros várba.

E több napos mozdulatsor követlező szakaszával igyekszem kesztyűs kézzel bánni, a plasztikus részekről , káromra, de önként lemondok. Érjük be azzal, az ember az ember, a hal meghal. Rettenetes feldolgozási procedúra, soha nem látott edények randevúznak a konyhaboncasztalon, soha nem látott konyhai eszközökkel. A lakásban konstans (állott) pocsolyaszag terjeng, melybe olykor némi mandarin illat keveredik, nem kifogástalan, de  derűnek mondható elegyet adva.
Negyven éve ugyanazzal a mozdulattal jelenik meg az ajtóban, negyven éve kérdezi meg: hogy hát nem szeretitek ? (negyven éve mindenki nemet mond), érdeklődését, az ünnepi alkalomra való tekintettel nem erőszakos makacsságnak értelmezzük, hanem kitartó álhatatosságnak, ki tud még mosolyog is).
A mozdulatsor végére a korona az óév végnapjaiban kerül reá, amikor is tisztán látható, hogy a megmaradt, uszkve 10 liter haldzsúztól már a macska sem jön lázba. Az aktus befejező része, a fürdő melletti egy négyzetméteres helyiségben történik, kb 1 méter magasról, dús fröcsögéssel, a családi szubkultúrában ezért általánossá is vált a januári wc meszelés. De a ponty, visszakerül végre a tápláléklánc tetejéről ismét az anyatermészetbe. reszájklingolva vagyon. Azzal is vígasztalom magam, hogy a lehetőségekhez mérten kevesebb kárt tettünk benne, mint amennyit okvetlenül tehettünk volna, de megmarad az az érzés, hogy közel negyven pontyal nem tudok elszámolni, a karnivorista gondviselés felé. Úgy dobog a szívem, mint egy halasszatyor, hallgasd meg, ezt is szoktam mondani. Magamnak. A hal álma, halál ma. Persze, elviccelődöm. Persze, komoly.

Elhatározás. Nem félek. Na, így kezdeni egy mondatot - nem sok jót jelent. Igazából kurvára félek, vagy is azt hiszem féltek valamit, de nem tudom pontosan mi az. Lehet ez éppen (megint csak ide lyukadok ki; idő, amiben elolvadni lehet), vagy az a tény ijeszt, hogy a testemben lehet az, az a valami, az az idegen elem, aminek nem is fontos a neve, meg nem is érteném, mert latinul van, csak az érdekes ebből, ahogy rúg kapál majd bennem, karmolászhat és rághat. ( A legrosszabb persze az volna, ha olyan valami lenne aminek még neve sincs, mindig is vágytam ilyen elbánásra) Eszembe jut az is, hogy tkp a lelkemnek elege lett már abból, hogy mindig ő a hunyó, és illedelmesen de, úgy makacs határozottsággal tovább tolta aktáimat az organikus részek felé és azt mondta halkan: ipi-apacs, egy, kettő, három, mikrofonpróba. Egy sor olyan dologra kényszerít ezzel, amit nem szeretnék, de őt ez nem érdekli, nem vagyok tehát nagy barátja magamnak, nem is fogok randitzni (magammal) a fizika síkon - talán majd majtényin. A figyelmem is osztott, szorzott, és nem tudok bízni benne, mert eddig a nagy számítgatásai után egy halom hibás adatot dobott elém (néha belém is), én meg megkajoltam neki. Biztos majd egyszer megbocsátok magamnak érte, (vagy segítenek megbocsátani mások) de ha nem az sem olyan nagy baj, az sem lesz baj, ha csak betemetődik az egész, mint egy sikertelen építkezés munkagödre, vagy úgy ahogy a sírok szoktak.
Majd nézem már nem sokára a fakó, fényüket vesztett csempéket, a még, foltokban tükröződésüket megőrző felületeken látni fogom az arcom néhány töredékét, nyújtogatom hiún a nyakamat, hogy az előnyös részek kerüljenek érdeklődésem látóterébe aztán pedig a homlok, és biztos hinni is szeretném, hogy nem áll görcsbe a nyakam majd magamtól, hogy nem lesz az csempés-botlás. Mosolyradarommal megkeresem azt a valamit, a valamennyire rajtam kívülit, de végül is bennem. A nevemen fognak szólítani, hogy h.zs munkadarabot kérnék megmunkálásra a munkaasztalra, az esztergályos már várja, védőszemüveg kötelező, meg piros kúrzívval, hogy fellebezésnek ezúttal helye nincs - na nem mint ha komolyan gondoltam volna. Reflex volt csak. A vizeletmintás üvegcsével - december lévén - olyan hópelyhes felrázósat játszok, a kis színes házikót, - és a balettos lányokat előtte, amit már gyerekként sem értettem, hogy a francba nem fagy le a derekuk olyan lengén - azt hozzá képzelem. Urina üledék kontra hó. Soha ennyire nem akartam nem tudomást venni a testemről. Soha ennyire nem akart hozzám tartozni még a testem.
Megpróbálok pozitívan hozzáállni ehhez az egészhez, negatív laboreredményt kérek idén a Jézuskától. Ha ez kurva nagy kérés, akkor feldíszitek kínomban, de performansz jelleggel egy infúziós* állványt.

*licens by mother of e