sebtolvaj

Az emberek néha azt kérdezik egymástól: gondoltál rám? És sokszor van az, hogy én ezt nem értem. Nem értem, mert nem tudom mit jelent gondolni, nem tudom milyen a valóra gondolni. Hogy ilyenkor azt várja e a kérdező, hogy a megkérdezett pontosan beszámol arról, hogy a kérdezőt elgondolta, ahogy amaz ült a rettentő konyhában a hokeldlin és a hűtő ajtaját bámulrta, és közben légyzümmögés tette eljessé az egynyári idilt, és ez akkor olyannak tűnt ami már-már közel volt a szubjektív tökéletességhez. Vagy azt érti e mindez alatt - hiányoztam e? Rágott e a hiány, szorította e össze a torkod, mellkasod, a gyomorszájad, sajgott e a fejed a a lelked, úgy hogy én ideiglenesen nem voltam és az volt számára a pokol. Nem tudom mit akarnak ilyenkor hallani a kérdezők. Nekem mégis könnyű dolgom van, általában fantomokkal koketálok, s amint a lehetőség adja, általában azt mondanak amit hallani akarok. Mit tagadjuk, sorra döglenek bele a hiányzásomba, halottak szegélyezik az utam. Ezért látszódom csak elevennek. Bazmeg.