Ismertem egy nőt. Szép volt. Nem tudom elég jól mondom e, hogy érezhető e a "szép volt"-ból ennek minősége. Csak ez az egy mondatom van rá. Elszegényedem, ha ő jön szóba. csak annyit tudok kinyekegni, csak az jön ki a számon, hogy szép volt. Egyéb nem. Ha szerencsém van még néha láthatom. Ha szerencsém van néha nem látom. Hétfőn és szerdán.
A ciklikusságról meg csak annyi jut eszembe, hogy valaki - aki el van akarva felejtve, nemsokára 30, és nem mondhatom és nem is akarom mondani neki azt, hogy..., amit ilyenkor szoktak. Félreértés ne essék, a kettő nem azonos, nem esik egybe. Inkább csak bennem omlódik. De nem. Csak átfolynak rajtam mint az idő, aztán ezért ez a részleges diffúzió, hogy már lassan nem tudni; ki kicsoda. Felütni egy lexikont. A lokálenciklopédista - mint én. Aztán csak tele van nevekkel, helyszínekkel. Színekkel.
Már írtam, nemrég írtam egy levelet. Olyan levélformát, ahol valami kiömlik hirtelen, és hogy nem is várnád, csak rohan a papíron a kezed és fentről látod magad - félig szépnek. Azon mélázol, hogy abból akkor valami kimaradt, kihagytál valami fontosat. Elmulasztottál valamit beleírni. Most csak erre összpontosítasz. Arra ami kimaradt. És ami miatt te is jól ki vagy már maradva. Belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése