sebtolvaj

Van egy olvasótáborom, mert van. Néha író olvasó találkozókat bonyolítunk le. Elektronikusan és esetlegesen - részemről néha esetlenül. Mondja: jó. Mondom: nem értem. Vékony pallón egyensúlyozni. Persze, jó. Hogy olvas, az valahogy igen, pedig eleinte ebben sem hittem én oly nagyon. Hogy ez jó lehet. Attól félek, hogy hat rá. Mert azt nagyon nem szeretném. Nem tudom miért. Ha az embernek van egy olvasótábora, akkor arra tessék vigyázni, de ne hatni. Megvallom amikor az olvasótábor (olvasóbátor) felütötte a fejét, vagy a blog lapjait(jujjj) agodalmas lettem, hogy majd a feje miatt amit felütött, nem úgy lesznek a dolgok mint azelőtt. Hogy majd a minőségre törekszem, hogy a hiúság belehajszol, hogy képet alkossak magamról, amely már maga képtelenség, de a veszélye azért még meg van. Ez meg azért rossz, mert bizonyára nem venném észre, hogy csúszok bele a populár rettentő nagy vermébe és bőszen ecsetelem majd, hogy mit ettem és miko és a végén még azt is elhitetem magamammal , hogy ami itt van az blogírás címén megy. Holott.... Hogy majd akkor (kölcsövevés) hagyom, hogy a felszín fecsegjen, helyettem. A veszélye meg van ennek. Minden veszélyt magamban hordozok. Az összes veszély velem viteti magát.