Van az a nő. Na, jó nem úgy nő,de egyébként meg az. Nehezen beszélek neki egy egy máik nőről, aki meg az, bár neki sem szabadna annak lennie. Nem szép tőle, hogy nő, főleg az nem szép tőle, hogy szép.Ilyen érveket sorakoztatok fel ellene, ha már magamat nem tudom mellette felsorakoztatni. Szégyenteljes nyivákolásba kezdek ilyenkor, általánosítok ésatöbbi. Kiszámítható és álságos leszek olyankor, mint egy Ákos dalszöveg. Restellem is magam rettentően. Mert van amit nem lehet elmondani rendesen. Persze, mindent el lehet. Akkor meg ünnepélyesen alkalmatlannak nyilvánítom magamat a közlésre. De hát nagyon is hülyén jönne ki - mint ahogy it a blogban is hülyén jön ki, hogy volnának ezek a gödröcskék ama bizonyos nőnek az arcán és, hogy az a kezdet. Hogy az valaminek a kezdete bennem és hogy egyetlen pontja - most annak amit, nem kis vakmerőséggel élésnek nevezek - ami nem valami helyett van ott, hanem magáért. Ha egyáltalán létezik. De hétvége lévén megengedem magamnak azt a luxust, hogy van. Forgalomba hozom mára a valóságot. Piacra dobom. Ezt nehéz elmondani nagyon annak a másiknak. Egyébként ez a másik borzasztó jó indulattal van irántam, szóval nem is értem, hogy miért esik a nehezmre. A formát nem találom, hogy ne tessék nevetségesnek és szánandónak még akkor sem ha néhány józanabb pillanatomban magam is annak látom. Pedig előbb, de ahogy most áll ez az egész, csak utóbb, fel kell fednem a kártyáimat. Tudom, az bánt, hogy nincs köztük egy ász sem. Hogy blöff volna, és akkor ülök a fotelben pókerarccal, Rendre meg is próbálom ezt tenni, rendre le is bukom.Bukok( azért is ikes). Mindig is lojális voltam a kihaló félben lévő nyelvi formulákkal. Mindig együttérzést vált ki belőlem a kihalófélben lévő. Egyetlen kivétel van csak. Én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése