2008. március 27., csütörtök

2008. 03. 07 - 19:41:55
A nagy magyar beteget, aki se nem gróf, se nem afrikautazó, kitolják a műtőből. Egy rendellenesen kékszemű altatóorvos paskolni kezdi az arcát, úrnak nevezi, néven szólítja és közli: vége. A magyar beteg tudakolni kezdi a személyzettől, hogy beszélt e álma alatt - mert szokott.
Nemleges választ kap, decens mélyálmot mondanak,

2008. március 17., hétfő

Géza szép a géz. Gézrátét. Géz gezet mos. Géz a kézben.  Ásó, kapa, ütvefúró. Ide ölteném, hogy a gézben pont a nem-géz a több. A lyuk az, ami számottevő fölényben van. A gézben. Félgézen is ki fogom bírni. Rá fogok jönni a titokra. Itt a por nem cicákba rendeződik, mint ahogy.
Kígyókba inkább, kicsi kis hurkákba. Na, és azokban lakozik a fájdalom. A fájdalom természete pedig olyan, hogy egész éjjel szaporodik az ágy alatt, és beleköltözik a porkígyókba. Azokban jól felnevelkedik, és hajnalban felmászik a langalét ágylábakon. Az ágylábakról át a matracba. És onnan egyenest belém. Szivárgásra ébredni az álmoskönyv szerint unalmas bejegyzést jelent. És lám.
Ha sokáig folytatódik(!) a szivárgás, akkor teljesen üres fogok lenni. Öngyógyulok. Egy szemfedő, egy lepel, ó az íly' vendégnek egy gyönyör egyéb semmi, semmi se kell. Meg vagyok halva, persze elszúrtam, túléltem. Azt hiszem, elvesztettem a szervezetembe vetett hitemet.