Első szerelmem Szabó Györgyi volt. Szőke sovány kislány, voltunk vagy 4-5 évesek. Rettentő ikszlába volt, lehetetlen volt nem a hatása alá kerülni.
Volt egy nővére a Kata, az ő fejformája nagyon hasonlított a Hakapeszimakiéra a zsebtévéből, ezért vele is rokonszenveztem.
De a Györgyibe igazából szerelmes voltam. Direkt lelepleztem magam ha ő volt a hunyó a bújócskában. Ilyen és ehhez hasonló áldozatokat hoztam, ez hozzám mérten eltúlzott áldozatnak volt mondható izzadtságszagú győzni akarásaim hajnalán.

A Szabóék lakásában szabószag volt, leginkább avas gyógypemetefű cukorkáéhoz hasonlított, nem is volt kellemes belépni, de pár perc után meg lehetett szokni, meg aztán a szerelem amúgy is vakká teszi az ember minden érzékét, az orrát is ha nagyon muszáj.
Az asztaluk felett volt egy faliszőnyeg, egy kifejlett szarvasbika állt egy domb tetején nyitott szájjal, nagyon valóságos volt a képen minden, a szarvas lehelete is látszott. A háttérben fülüket hegyező őzikék álltak háttal és néztek visszafele, popójukon fehér pöttyökkel. Sokáig hittem hogy a szarvas az a fiú, az őz meg a lányok, de ezt a tévhitemet a József Attila ált. Isk lerombolta, felszántotta, és annak rendje módja szerint sóval behintette. A sóból pedig ért az ember.
A Györgyinek egy csomó olyan játéka volt ami nekem nem.
A kedvencem az a kockajáték volt. Fakockákra képek részletei voltak ragasztva, mesék, Hófehérke a hét törpével sétál az erdőben, Jancsi a kemencébe suhintja a banyát, Csipke Rózsika elhagyja a cipőjét, a klasszikus mesék bulvár részei, ilyenek, bronzkori puzzle. Egy idő után rájöttem, hogy ha egész oszlopokat és/vagy sorokat 90 fokban elforgatok akkor a másik ábra különösebb agyi aktivitás igénybe vétele nélkül megint csak összeáll egy másik egész képpé. És volt az a játékunk, hogy a Györgyinek el kellett fordulnia egy kicsit és mire visszafordult addigra már ott volt a másik jelenet. Azt mondta, hogy én tudok varázsolni, és én tényleg annyira szerelmes voltam belé, hogy elhittem neki. Ezt nagyon szerettük játszani.

Aztán egy valószerűtlen nyári délelőtt platós Zil állt meg a házuk előtt és telerakták a bútorokkal a kocsit. Úgy mondták elköltöznek most, Leányfalura, Leányvárra, már meg nem mondom, hogy pontosan hova, csak a leány biztos. Én meg úgy voltam vele, hogy ha elmennek majd visszajönnek, olyat az ember nem csinál, hogy oda megy lakni ahol nem lakik, de nem jöttek vissza soha. Azt hiszem amikor elmentek a Györgyi elvitte a varázserőmet, beletekerte a szarvasos faliszőnyegbe és feltették a platóra, két kókadozó filodendron közé. Mert én azóta mióta eltűnt a "vigyázat légfék" felirat szemem elől senki emberfiának varázsolni nem tudok. Azóta minden varázslásom csak csalás, és ezt már mindenki tudja, az is akinek soha nem is varázsolnék. Amióta meg rájöttem, hogy nem tudok győzni azóta már nem is akarok. Fel vagyok nőve, a pokolba is.

Balról jobbra: stolczenbergertibi, szabókata, a szerző, moseksanyi, szabógyörgyi, baloghlali

Van ebben a lakásban minden, mi szemszájnak hányingere, benne vagyok én is, a napi rutinjaim rutintalansága, megszokhatatlan megszokásaim.

Nem sok minden van ebben a lakásban, itt vagyok én - ezt tényleg nem tudom nem észre venni. És ezzel véget is ér a felsorolás, élet az például nincs benne, csak én.

Nincs ebben a lakásban semmi, én sem vagyok benne, tán ha legalább én volnék akkor könnyebb lenne belőle menni.

Ez a lakás én vagyok, és most azt szeretném, bár ne lennék, sem így, sem úgy.