sebtolvaj

Néha úgy érzem magam - igazából már nem néha, de 8 évet nehéz egy mondattá tupírozni, különösen, ha az embernek sem kedve sem tudása nincsen hozzá - mintha a Ki nevet a végén társasból lennék az egyik nagyfejű műanyag baba, akinek mondjuk legfőbb ismérve a kékségén kívül az, hogy ő ér be utoljára a házba és nem igen dob hatost. Akkor érek én be a házba amikor már semminek sincs tétje, vagy ha van is, értelme nem nagyon, hisz bent sorakozik már a piros a zöld és a sárga, és én majd mindjárt, mintegy becsületből beérek, hogy eredményt lehessen hirdetni. Az egész napközi már türelmetlenül várja érkezésem, majd minden szépen a helyére kerül minden, úgy ahogy a 70-es évek paradicsomos káposzta szagú délutánjainak bármelyike. És aztán az összes évtized is sorra. És akkor én utoljára beérek, mert ha valamihez ehhez értek, nem a beéréshez, mert ahhoz aztán én alkatilag tényleg nem, hanem az utoljához. Valóságos végjáték virtuóz vagyok, én a nagyfejű kék műanyag báb, a napközi leltárának akaratlan része. Lajstromszámommal, közületi számlával alátámasztott létvalómmal, és ha véletlenül elkallódnék majd leír egy makulátlanul tupírozott Gizike a gazdaságiról, hogy miattam dugába ne dőljenek a dolgok. És aztán egy szekrény alatt, vagy egy mosdó szifonjában, vagy egy fiókaljban számolnám az időt, ha tudnám hogy az van, és én is benne vagyok.
De leginkább abban a  nagy kék műanyag fejemben az ész mégis csak egyre azon járna, hogyan érkeztem meg utoljára. Hogy érkeztem-e meg egyáltalán. És minden bizonnyal találnék is rá precedenst, ha másért nem, hát csak pusztán azért, mert nekem úgy mondták egyszer, van megérkezés. Hogy olyanja mindenkinek kell, hogy legyen. Én pedig csak sóhajtozva hevernék egy fiókaljban, vagy egy mosdó szifonjában, tán egy szekrény alatt, az időtől bolyhos porcicák között, az idők végezetéig, ha tudnám, hogy van idő és van az a végezet. De a nagy kék fejemben sem idő nem lenne, sem végezet, csak szakadatlan abbahagyás.
Mindezekért és mindezek miatt én már magam rendesen szégyelleni sem tudom. És nincs is már kedvem játszani ezt, csak az abbahagyásért játszom.