Lakhelyem Falország. Magas falból való. Maga a hiába döngetés melegágya. Tele eltévedt lovassal. Az eget még lehet látni, az a kis kék pötty az. Van ablak, szó se róla, rajta rács, gazdagon babérral befuttatva. Van haszna ennek a babér- és rácsadónak. Ide aztán se ki, de be.
És azért jár mindenki fejét lógatva, hogy ne kelljen églátási illetéket fizetnie. Egy olyan pici kis kékségért aztán tényleg nem érné meg. Én is nézem a földet inkább.
Falország, abszurdánia. Valami bűzlik, csak a hülye reménykedés mondatja velem, hogy nem mi magunk vagyunk a szagok forrása. Börtön, az hát, de még milyen.
Megyek az utcán, borzadok, olyanná válok, mint egy turista, és mint turista csak úgy tudom, merem kimondani, hogy hé emberek, itt nem lehet élni, aztán úgy zárom, hogy basszátok meg, hisz éltek. Ez valami csalás, szemfényvesztés, sikeres kísérlet a nem lehetséges bebizonyítására.
Itt állok ennek a Falországnak az állítások szerinti közepén, és borzadok, leszegett fejjel, mint a barmok. Alattam enberhúgy és kutyaszar, felettem kicsi pontszerű kékség az ég, ha még megvan egyáltalán, mert ki tudja, mióta nem is nézek fel.
Egyesek a falon túlra vágynak, mint ahogyan én is. Egyeseknek sikerült is eljutni, tőlük lehet tudni hogy mi van a nagy falon túl. Nincs kecmec, vasketrec.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése