Minden reggel kávéval forrázom le a szívem, hogy térjen észre, higgye már el: van ilyen, amilyen ő meg én, és hogy az csak az átlag, hogy becsukott szemmel, azt mondom: látlak. Aztán füsttel etetem ezt a kávéban tocsógót, 300 grammos lüktetéssel egy helyben szaladót, hogy döntsön ma úgy, hogy egy ideig még marad, borda közé be zárva kávé és füst alatt. Minden reggel így csinálok neki fészket, ne érezze azt, hogy ő akkor most kész lett, mert ha engedi az ember, hogy a szíve lássa, nem lesz senki aki rábírja a maradásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése