Helyzet van

Tisztelt érdeklődők. Ezúton közlöm, hogy az úr 2004-ik esztendejének áprilisában, annak is első napján, emberbontó boldogasszony havában távoztam az élők sorából. Jobb létre szenderültem, ami nem volt nehéz az összes előző létet figyelembe véve. Kérem nézzék el, hogy ilyen megkésve tudatom e tényt önökkel, de az igazságot megvallva az életminőségeben bekövetkezett változást én magam sem vettem észre, mert arcátlanul hazudtam magamnak. Hogy úgy mondjam, nem esett le a tantusz.
Lehetséges üdvözülésemmel kapcsolatosan egyelőre semmi biztatót nem tudok mondani, kérem szíves türelmüket. Minden jót kíván az árnyékvilágból a nem tudjuk ki.

Néha határozott igényem támad rá, hogy elképzeljek valamit. Például azt, hogy milyen az élet nélkülem. Hogy milyen egy erkély olyankor amikor nem ülök bambán és dohányzom bele a világba. Tudom számos erkélye van a világnak amin soha nem dohányoztam, és még több olyan amin soha nem is fogok. Utóbbiak száma egyre nő. Mondom nő. Nehezemre esnek az ilyenfajta elképzelések, a végén mindig oda lyukadok ki, hogy bármit is képzelek el a halált képzelem el. Hát ilyen értelemben van igényem elképzelni bármit is. Ülök egy elképzelt erkélyen, ha valaki most látna ebben az elképzelésben azt gondolná semmit nem csinálok, csak ülök egy széken, bambán fújom ki magamból a füstöt, csúcsra járatom a tüdőt, és csak én tudom, hogy fontos dolgok dőlnek most dugába, gyávulok.

Keletkezéstörténet

Feküdt a mesebeli szegénylegény, a majdani a látens királyfi a rónaságon, hanyattában szotyoládét ropogtatott, a tikkadt kopár szik között, és felköpte napraforgómag héjból  a nyáresti égre a tejutat, csillámló nyála mint megannyi csillag szikrázott abban a mély melankolikus kékben.Írnám, hogy párizsi kék, de az félre vinné a francia szak okán az egészet. Aztán kisvártatva jött is Csaba királyfi és végig lovagolt rajta, ezen nincsen mit meglepődni, ha valahol a világban keletkezik valami végig lovagolható, akkor jön Csaba királyfi és teszi a dolgát. Néha sajnálom, hogy nem én vagyok ő, mindig meg volt bennem az igény az olyan fajta komfortosságra, hogy úgy tegyem a dolgom, hogy ne kelljen gondolkodnom rajta. És akkor minden magyarnak összeszorult amije csak összeszorulhatott. Nekem momentán az öklöm, meg még ki tudja mennyi mindenem amiről még csak nem is tudok. Mit szépítsem, összeszorultam teljesen, olyan kicsire, hogy még magamat sem vettem észre. Bár azt hiszem, hogy nekem ez nem is lenne dolgom.

Úgy három hete vagy hogy, gondoltam írni kéne a szerelemről, de nem követett szó szót, a lanyha belső monológokat a metrón nem nevezném túlzott igyekezetnek. Azt is gondolhattam volna, hogy a szerelemnek kellene írni, valami szaftosat - ezt csak így utólag gondolom persze, de nem vagyunk beszélő viszonyban. Úgy három éve. Az már emberi idővel mérve egy kisebbfajta örökkévalóság. És persze örökké csak a valóság.
A szerelemmel az a baj, hogy abnormális, mert nélküle is meg van halva az ember, hát még tőle, utóbbi eshetőség abban különbözik, és ennek köszönhetően többen is választják, hogy boldog tudatlansággal van felpántlikázva, na de ha valaminek fel kell lennie legalább az legyen. Persze a szerelemmel meg lehet barátkozni is, szépen elvi síkra lehet terelni, és a Dögunalom nevű folyón lehajózni a deltáig. Elhúzni, mint a vadlibák. Aztán eltelt ez három hétnyi három év, vagy hogy, és az van, hogy valójában olyan mondatok jutottak csak az eszembe amiket át kellene húzni. Mint a vadlibákat. Lehet, hogy a szerelemről semmi értelmeset nem is tudok mondani? Ha így van, akkor már csak nagyon kevés választja el attól, hogy ne is legyen. Olykor úgy érzem, hogy talán én vagyok a választék. Ez azért elég nagyképűen hangzik.