sebtolvaj

Fáj az ujjam. A mutató. Az fáj. Az is fáj. Ahol a körömmel találkozik a bőr, ott az epicentrum. Mindig van valami penderedés, hámlás, ami egész nap elviselhető, de estére már bántó ahogy bele akad a paplan cihába, hajba. A folytonosság fenntartása állandó szervizelést igényel, rágást. Az este megszokás, megszokásból alszom, bár azért is mert aludni szeretek. Azt mondják többet alszok mint az normális. 10-11 óra eszméletlenségi ebédszünet. Élesztőt kellene enni, attól nem penderedne bőr sem szaru, az élesztőtől reggelre megkelnék. Amíg alszom rág valami. Valami amiről nem tudom, hogy micsoda. Azt álmodom, hogy egy mutatóujj vagyok, hámló bőrdarabbal a körömágynál. És én a fájós mutatóujj az ugyancsak fájós mutatóujjammal mutatok rá egy másik fájós területre, nevesül a tulajdon húgyhólyagomra. Álmomban most már egy húgyhólyag vagyok, sárga folyadékkal mutatok rá a neuralgikus pontjaimra. Ágyéka vagyok önmagamnak. Az alvás olvasztja el a fájást és a fájás idézi elő az alvást. Az alvás az egérút. Az elalvás előtti percek a legalkalmasabbak arra, hogy a felpenderedő bőrdaraboktól szabadulhassak. Persze nem figyelek, túl rágok. Mindent túl rágok. A vacsora is túl van rágva, a körömágy is. Mindenről leginkább a hús van lerágva. A két túlrágás közti szusszanás az alvás, a nemrágási bunker ahol én leszek a rágóból a rágott. Reggelre csak csontok maradnak az ágyban. Egy izmok nélküli ember ébred fel, kimászik az ágyból, lefőzi a feketét. Nem figyel, megégeti a hüvelyket. Felhólyagzás, hámsérülés. Meg van az esti rágni való. Mindenki csak ezért csinálja végig a napokat, az esti rágásért? Hogy jól körülhatárolható hámsérüléseket szerezzen, amit aztán rághat elalvásig? Hogy ez a napi betevő. Túl van már rágva itt minden. Ez is itt. Ez is.