sebtolvaj

Hogy oda tudok kozmálni a redvához. A Keleti az pont ilyen, túl sok minden történt már ott, hogy vállat vonhassak. Nem is tudnék mindenre visszaemlékezni, de a keletiben született a tükitojiszatyiszün is ami nekem bővestelen elég mint emocionális apanázs.
És most már könnyebb is annak látni ami, mert visszaminősült azzá ami volt. Átmenetté. Már nem végcél és bizonyára már nem is lesz az a számomra többé. Mint végcél egyébként is vacak volt, abban a minőségében nem hagyott elég helyet a képzeletnek, nem lehetett helye olyannak, hogy ki honnan hova tartott, volt-e otthona és az milyen volt, mert a kulisszák mögé mehettem, nem volt titok. Végcélként az organikus massza része volt, és aki benne volt az is massza lett, én is, ki nem láthattam belőle.
Most már köztes állomás, nem csak idegennek érezhetem magam benne, hanem az is vagyok valójában. Ugródeszka, homályos és ideiglenes - a és b pontok érintésével - állapotok fenntartásának az eszköze és mint ilyen ismét tud hiányozni úgy mint végcél. Hát biztos ezt akartam. Beteg galambokkal, ideges vagy éppen izgatott emberekkel, nélkülem.