Régi

Legtöbbször csak arra emlékszem ahogy megyek haza. Arra nem igazán, hogy jó volt e haza menni, és semmi olyasmit nem tudok felidézni, hogy éreztem-e valamit a hazaéréssel kapcsolatban. Természetes volt, ahogy az ember lélegzetet vesz, belepisálja a monogramját a hóba, vagy a csatornába ejti az ellenőrzőjét, ami már több sebből vérzik, pedig alig kezdődött el a tanév. Csak csinálja az ember, mert akkor ott perpillanat azt érzi hogy azt kell csinálni, de nem gondolkodik rajta. Becsukom a szemem és tél lesz, ilyesmire emlékszem. Tetszik a Napsugár áruház karácsonyi kirakata, a kisvonat ahogy megy körbe-körbe, a vasorrú bába a seprőjével hadonászik, hiába úgyse tud átjönni az üvegen, hadonászhat. Szúr a kabátom bélése, nem rég kaptam cseszkóból, de viszketek tőle, pedig azt mondják szép kabát és meleg is, örülnöm kellene neki, tudom. Tetszik ahogy Endre bácsi aki a Napsugárban eladó a szőke szemfelszedő nő pultjára támaszkodva beszél a szőke nőhöz. Tetszik ahogy a nő pultján kis zacskókban sorakoznak a megjavított harisnyák. Tetszik a nő, szőke, olyan mint egy tévébemondó. Tetszik a méterárú osztályon a nagy papírhenger, amiből az Endre bácsi a barna köpenyéből egyetlen mozdulattal szakít le pont akkorát amekkorára szükség van, soha se többet. Nem most, mert most már nincsen senki a boltban, csak az Endre bácsi meg a szőke szemfelszedő és én, a valóságon és az időn is kívül rekedve. Tetszik a hogy a Béke téren a trafikos záráskor szöszmötöl a zárral és megindul a Wartburgja felé. Tetszik ahogy az autója szivárványszínű benzinfoltot pisált a nedves útra, amíg a gazdája dolgozott. Tetszik az órás kirakata, tetszik a hogy a szemével tartja meg a nagyítót és mindkét kezével babrál. Tetszik a könyves pavilon, főleg a Bőrharisnya borítója. Tetszik a nagy szürke trafóház, ami nem volt mindig szürke csak a cementgyár festette azzá. Tetszik a légópince betonbejárata és mellette a légoltalmi sziréna. Tetszik, hogy az utcában mindenkiről tudok valamit. Tetszik, hogy elhagyhatom nyugodtan a kesztyűmet másnap valamelyik kerítésre ki lesz téve. Tetszik hogy esik a hó és tetszik ha egy autó reflektora megvilágítja ahogy esik. Tetszik, hogy hunyorogva az egész valahogy szebb lesz. Tetszik az utcánk elején a villanyoszlop. Tetszik, hogy szurokkal van bekenve, tetszik hogy látszik fán a nyoma annak a fura cipőnek aminek segítségével a villanyszerelők felmásznak rá. Tetszik hogy a szurkot le lehet vakarni róla. Tetszik, hogy szurok szagú lesz a kabátom. Tetszik ahogy a Béres Mikiék ablaka előtt megyek el és látom, hogy a Béres Mikinek az apja most adott a Mikinek egy taslit az esti vacsoránál. Tetszik, hogy nem tudják, hogy látom őket. Tetszik a kerítés amire a Magyar Eszti bátyja felakadt egyszer, eltört a karja, roham mentővel vitték el, tetszett a roham mentő. Tetszik a ház amiben az a bácsi lakik aki nagyon hasonlít a krokodilra a Sicces kártyámból. Tetszik, hogy boxer kutyája van és botja, pedig nem is sánta. Tetszik, hogy  Kovácsék mindig hangoskodnak, és hogy nincs is bevezetve hozzájuk a víz, mert pont előttük van a kút. Tetszik hogy a Székács Zsoltiék háza előtt kis szennyvízelvezető árok van és kis betonhídon mehetnek be a lakásba. Tetszik a Nagy néniék előkertje, japán keserűfűvel van tele és télen pont olyan szomorúak mint a Nagy néni. Aztán egyszer csak hazaérek. Apa otthon, anya otthon, egyikük a fogasra akasztja a kabátomat mert még nem érem el. Gőzölög a tűzhelyen a víz. Mindjárt fürödnöm kell. Otthon vagyok.