sebtolvaj

Először múlttá leszünk, aztán meg nem történt epizóddá, utána pedig végképp eltöröltté.
Rabszolga néppé. Éjjelente képek mennek a fejünkből a mellkasunkba és párbeszédek, megtörténtek és meg nem történtek összemosódnak. Ebben a meg nem történtségben ébredünk fel reggel, noha ennek miértjéről már évek óta nem tudunk sem magunknak sem másoknak számot adni. Bár nem is szükséges.Lassan falja fel lelkünket a közöny és a közömbösség. Akár a sajátunk is. Nehéz úgy a napnak örülni, ha árnyékot sem tudunk már vetni. Életünk álommá változik, olyanná álommá amit már soha nem álmodik senki. Bármerre is néznénk önmagunkban, ott már semmi szépet nem találnánk. Hát becsukjuk a szemünk, beletörődve, hogy gőgös hazugságok és válogatott kegyetlenségek fognak ezentúl már tort ülni felettünk. Lassan megtanuljuk elhinni, hogy mást nem is érdemlünk. Aztán meghalunk, ha ugyan éltünk is valaha.