2013. szeptember 13., péntek

Mérget vehet

Én tudom honnan fúj a szél... és hátrébb az agarakkal mondom neki Ági,... mert Pista a bónusz az nem így volt kiszámolva, arra mérget vehet Mártikám, és erre még visszatérünk mondom neki Nóra, engem ne nézzen hülyének, és csak lesett ám Timikém. Ezt mondja a nő a vonaton - aki velem szemben ül rézsút - sorozatban bele a mobiltelefonjába míg mindenféle embereket hívogat, hogy az ő napi önigazolása meglegyen. Nem szereti senki. Vagy nem úgy ahogy szeretni kell. Vagy úgy szeretik ahogy neki nem jó. Vagy szeretik, de nem eléggé. Az általa elviselhetőnél is jobban szeretik. Esetleg minden a legnagyobb rendben, szeretik mint a rosseb, de képtelen viszonozni. Az utasközönség meg unja, ki a magyar nemzetéből néz ki, ki Hamvas Bélájából fordul ki, másoknak megáll a hot magazin a kezében, a többiek meg csak bambulnak bele a nagy magyar északdunántúlba, ahol minden rohan valahova, nem akar az éppen aktuális valóságában jelen lenni. Ahogy ez a nő sem, helyben. Két hurkás hasa van, nagy melle, telefonálás közben sem felejt el az indokoltnál lényegesen jobban dekoltálni. Azt hiszi, hogy igazolásra van szüksége, pedig csak figyelemre. Pedig jelentéktelensége okán mindenki rá figyel már, Budapesttől Komáromig, és azért az nem kevés. Csakhogy levés közben jön meg a létvágy. Leteszi a telefont, elfogy a telefonkönyv, csipszet húz elő a padlóra tett pszeudo lui vutton táskájából, zörgeti a zacskókat, nagy barna szatyor arany betűkkel, mélyen belekotor, görnyed, dekoltázsa már-már a világ csúfjára a térdemnél jár. A mellettem ülő nő (kis mellű) először amaz dekoltázsát nézi, aztán rám néz, hogy nézem-e dekoltázst, amire én a kis mellű nőre nézek, hogy lássam, figyeli-e, hogy figyelem-e a szóban forgó dekoltázst. Részlegesen igen. Olyanok vagyunk mint egy tucatwestern végén a leszámolás jelenet. Szemmel beszélünk. Mindenki valakire néz, hogy lássa, csak egy pillanatra éppen, hogy ki kit figyel, ki kire dühös, hogy aztán másnap mindenki elmenjen a saját bejáratú Pistájához, Ágijához, Mártikájához és valahány név a naptárba, majd lehajtott fejjel kussoljon főállásban. Gyáva egy ország ez, és még szeretni se tudnak rendesen, tán nem is akarnak, ezt mondom a szememmel a kis mellű nőnek, éppen csak egy pillanatig. A dekoltált már a pisztáciájánál tart, fénylenek a markában az olajos magvak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése