Barbados

Nem szeretek már itt élni. És olykor gyanakszom is magamra, hogy az "itt" az valamiféle kibúvó, mentség, arra nézvést,  hogy általában véve élni nem szeretek. Az ilyesmit bevallani valamire való ember átall, tehát valamire való vagyok, csakhogy a valami körvonalai valahogy sehogy sem akarnak felsejleni, homályos kontúrokban mutatják csak maguk. Távolítás az "itt", buzgó igyekezet, átlátszó mentség, és ha valaki akkor én átlátok a szitámon. De egyelőre maradjunk abban, hogy én itt nem szeretek, vagy talán nem is hogy nem is nem szeretek, inkább hogy nem tudok élni. És nem a politikai berendezkedés, sem annak tónusa miatt, mert azokról mit sem tudok, saját elhatározásból. Persze eljut hozzám is minden aktuális hőzöngés, és annak kiváltó oka, de engem - és ez most nagyon is hangsúlyozandó, hogy "itt" - egyáltalán nem érdekel. Mert a minden "itt" mi vagyunk, az is amit másban gyűlölni oly annyira szeretünk az is csak mi magunk. Magunk szemében a gerenda. Az emberek miatt nem jó itt és azért mert "itt" én is az emberek vagyok. Parázsló optimizmusom mégis felteszi a kérdést nekem, hogy vajon máshol is így kell-e, így lehet-e embernek lenni. És akkor e szent minutában máris azon kapom magam, hogy az ujjam nagy világtérképeken matat és könnyeden rábök Barbadosra (kis bökés ez az emberiségnek), és az egyetlen amit tudni lehet róla a magamfajtának, hogy kedvező klímáján túl a világ legjobb zászlaját mondhatja magáénak. És ebből következik, hogy ott biztos senki sem beszél össze-vissza, hogy amit mond annak tudja a jelentését, megbocsájtja azt amit meg kell bocsájtani, hétfőre mindig kedd jön. Hogy ott senki nem feltételezi fel rólam eleve, hogy nekem az osztályrészem volna a boldogtalanság, azt meg pláne nem, hogy célom. Kell egy hely ahol a dolgok a helyükre találnak, anélkül hogy kényszerítenék őket. Mindenkinek szüksége van egy szigetre, egy olyanra ami rajta kívül áll, igaz. Még akkor is ha képzelt, nem igazi az igaz. Mindegy az csak annyira távol legyen, hogy ne ismerjen az ember gyűlölt önmagára. Mindezt tudni rettentő nehéz, főleg az igaziban tudomásul venni a nem igaziságot.