sebtolvaj

a hídon át, a híd alatt,
megyünk, ki erre, ki arra
míg egy régen halott pillanat
masnit kötöz a szarra.

korhol engem a hiányom,
bár én valakinek hívom,
felöklendem, kihányom,
amíg önmagammá hízom,
ő megy felül én meg alul,
méterek köztünk az évek,
- eszembe jut: a víz az úr

Mindegyik képem elkopott,
mint ahogy én ott megyek,
meg ahogy ő nincsen ott,
és a lélekről még egy látlelet.