Az hogy majd kicsattanok az egészségtől az nem valami túlzó kifejezés. Szó szerint értendő. Valóban csattanok, távoznak belőlem a testnek mérgei, pedig idestova nem látom a szaunától a felhőt 20 éve se. (A finnek egyébként a szanuna gőzre mondják azt a szót amit az ófinnek, a nagyon régi finnek a lélekre használta, szép ez, de annyira mégsem, hogy magát a szót megjegyeztem volna).
Szerintem amikor anya szült engem, akkor belém szülte ezt a kicsattanó egészséget is, ami azért rohadt fájdalmas tud lenne, ha nem talál jobb kifejezési formát mint a lob. Tegnap pont erről írtam, hogy rés melyen keresztül ki lehetne szivárogni, el innen ebből, az olyan ufóktól és droidoktól lakta helyről, akik pont az várják el, hogy minden egyes nap ismerd be, viselkedj úgy mint ha pont te lennél droid, és te lennél ufó, a te arányérzékeid kancsalok, a te igazságérzeted fekélyes. Óbazmeg, már csak azért is tudom utálni őket, hogy ezt így, hogy igazságérzet leírom, pedig nem akarom leírni, mert a szót is utálom, meg azt is ha van egyáltalán nekem ilyenem. Egyszóval, nemtől, vallási felekezettől és iskolázottságtól is függetlenül szarjankóktól való távozás. És tegnap erről írtam, a szivárgásról, és bele nézek a tulajdon testembe, és látom, hogy ott is erre van igény, az anyagelmenetelre, táguló pórusokra, menekülési útvonalra. Úgy hagyják el a mérgek a testemet, ahogy a patkányok, a szarjankók a sülyedő hajót. Aztán, hogy ez a jéghegy csúcsa, az se túlzó kifejezés, az aggaszt csak, hogy én már a csúcsától is tudok szenvedni, olykor meg szenvelegni.
A nap végére, amikor elcsitulnak azért a test mérgei, olyankor szoktam azt gondolni, szokott rend szerint, amikor már tudom, hogy aznap nem fogom többet kinyitni a szemem, de az eszmélet még nem költözött ki belőlem, hogy másnap reggel újra kezdje. Akkortájt még üzen egy utolsót, hogy nem élni születtem. Mondatbeivódás. Holnapra felfakad. Szaladj a gézért. Hol a tetrán? Így tetrán, úgy tetrán, Rozika, Terike, Marcsa. Szauna és flóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése