sebtolvaj

Minden évben megy a sixtusi kápolnába, 3 napra. Eleinte izgatták a freskók, ma már inkább unja őket. Már csak a repedéseket fényképezi. Az érdekli, hogy merre fejlődnek. Szerinte baromira nem véletlen, hogy a teremtés freskója a kezeknél van megrepedve. De azt sem tartaná kizártnak, hogy a repedések is festve vannak. Az a fajta aki a kételkedésben is kételkedik. Egyszer számításokat végzett, hogy a dédunokája kb 2081-ben fog megszületni. Amikor ő már nem lesz, meg semmi sem lesz ami van, mert akkor már másra fogják azt mondani, hogy van, erre a mostnai vanra azt fogják majd mondani, hogy nincs. Szóval kiszámította ezt az évet, osztott, szorzott és ez jött ki neki. És írt a még csak benne létező unokájának egy levelet. Abban megemlítette, amennyiben áll még a sixtusi kápolna, nem alakították át benzinkúttá, vagy kistérségi közösségi házzá, el ne mulassza azt, hogy végére járjon ezeknek a repedéseknek. Aztán bezacskózott még egy kézi furdancsot is, egy spáros nylonba, rá kis címkét tett, ráírta a nevét, a kézi furdancs vásárlásának becsült időpontját és elásta az erdőben. A levélben az is megírta, hol ásson a dédunoka majd 3012-ben.  Mindenkinek kell életprogram - az övé ez - ezt szokta mondani. Hosszútávú létező. Az élete egymerő, szüntelen készülködés a jövőre. Most még nem jó, de majd jó lesz. Így telik neki a múlás, csápokat ereszt a jövőbe, szétrepeszti.