sebtolvaj

Vigyázat, itt most számok jönnek. És betűk. És én ezektől külön külön is képes vagyok összezavarodni. Engem az ánégyzetpluszbénégyzettel ki lehetett készíteni. Most is így lesz. ki fogok készülni. Amikor annyi idős voltál min most én, öt éves voltam. Már vannak rólad képeim. Egyenruhában indultál el reggelente. Olyankor azt mondtad: megyek szoliba. És akkor még az nem azt jelentette, hogy le akarnál barnulni, hanem azt hogy a várja a lelked a fegyveres testület, hogy szolgálhasd a dolgozó népet. Ezt mondtad minden augusztusonként az építők parkjában, a sör és a virsli előtt volt egy ilyen intermezzo, hogy te és a többi hozzád hasonló egyszerre csa k ezt mondja. Mi meg kicsit hátrébb álltunk, a te apád, az ő posztócipője és én. Mindannyian büszkék voltunk rád. Amikor én öt éves voltam, akkor te rendőr voltál, és színtévesztő. Vannak már rólad képeim. Ahogy állsz egy piros szőnyeggel a hónod alatt és mindvégig azt hiszed, hogy zöldet hozol. Nagy és félelmetes lapátkezed van, olyan mint nemzeti nagyjaink szobrainak. Soha nem volt rajta gyűrű, anya szerint azért, hogy tudj kurvázni. Amikor öt éves vagyok, akkor te még mindig nagy vagy, és néha kurvázol. Mi ott állunk a hátsó sorban, a te apád, az ő posztócipője és én, és leszegett fejjel kavicsokat rugdalunk a porban. Amikor te öt éves voltál akkor te is rugdaltad néhányszor így a kavicsokat, csak te az anyukáddal, az én nagyanyámmal. Amikor öt éves voltál, talán voltak már rólad emlékeim, mint ahogy nekem is vannak. Lehet, hogy egyre gondoltunk mi, az ötéves korunkban, hogy jövőnek azt a közeget nevezek, ahol semmi sem sikerül, minden kancsal lesz, vagy ha az nem is, de gellert kap. Amikor annyi idős voltál, mint most én a Sarokházba jártál, és néha engem is elvittél, és akkkor mindig botrányok voltak. Nekem - bár ezt nem mondanám el soha bele a szemedbe - azóta vészterhes egy kicsit a gesztenyepüré első falatja. A többi nem, mindig csak az első, és az nagyon. Amikor én öt éves voltam, már megtanultam, hogyan ne nézzek a szemedbe. A haverjaid szemébe néztem a tied helyett. Név szerint ismerem őket. A Szalóky Laci, aki két fél hubiért ingyen nyírt meg engem, csak szombaton kellett menni, mindig zárás előtt. Amikor öt éves voltam, akkor úgy néztem ki én a hajammal mint egy csocsójátékos.
Nagyon sok haverod volt, nem is értettem én öt évesen, hogy tudsz annyi nevet megjegyezni, és azt hogy az a rengeteg ember hol lakik. És te tudtad, soha nem mentél a Csík Janihoz véletlenségből, amikor a Szuromi Imréhez akartál. A Szuromi bádogos volt, és alkoholista, már nem él, de nem azért mert leesett, hanem mert részegen bandukolt haza és találkozott egy másik részeggel, és annak autója volt. Amikor öt éves voltam megengedte, hogy felmenjek vele a tetőre. Egy zöldséges bolt tetejére, és hozott vel a boltos nekünk dinnyét. És a Szuromi felszegte a dinnyét, vágott nekem is. Bűn rossz volt az a dinnye. Azt mondta a Szuromi, hogy direkt hozott rossz dinnyét, és mostantól nem kell lemennem pisilni a tetőről, megmutatta a csatornát, hogy hova kell majd eztán.
Amikor öt éves voltam alig tudtam valamit, pedig a zöldséges tetejéről jó messzire el lehetett látni, ha az ember hunyorgott látta a Sarokházat, meg a Százas népboltot is. Amikor öt éves voltam, akkor nem éreztem hiányát a jövőnek. Most sem hiányozna, ha nem ömlene lépten nyomon az, hogy: van. Színes szórólapokon hírdetik a jövőt, vagy aluljárókban, hol énekelnek, hol ordítoznak róla. És mi tagadás, olyan vagyok mint egy öt éves, majdnem mindent elhiszek.