sebtolvaj

Lenin, a hős, ki népének élt. Erről én nem sokat tudtam. Volt egy csomó könyv a pincében ugyan, barna, műbőrkötéses, ő írta, a borítóba bele volt dombornyomva a profilja, gondolom a vas és arcél országára való tekintettel. Csak ennyiben érdekelt az egész, egy könyv, amire dombornyomva van és méghozzá barna. Aztán valami rejtélyes oknál fogva ez a profil időről időre megjelent nekünk. Legelőször apám azon életszakaszában, amikor már ivott, de még tagadta. Este ért haza, anyámnak akarta bebzonyítani, hogy a tajtrészeg és színjózan létegyenesen hol is található az ő pozíciója, és lehet mondani, hogy reménytelenül bízhatott abban, hogy a színjózanhoz lesz közelebb, vagy ha nem, a garivátáció arra a kis időre, míg az akció lezajlik, elfordítja a Vasút utca 45/3-ról a tekintetét. A bizonyítási eljárás nagyon egyszerű volt, szimpla féllábon állás, jelesül - hogy tétje is legyen - az üveges bejárati ajtó mellett. A kísérlet sikerült, és anyám axiómaként könyvelhette el, hogy apám 5 sörnél és ugyanennyi cseresznyénél többet tud már magában. Apám vérző könyökével és a kitört ajtóüveggel nem igazán lehetett vitatkozni. Volt valami mentegetőzés, próbálása annak, hogy kihozni döntetlenre, ami mondjuk a szalonspiccet jelentette volna. És akkor szemügyre vettem a kitört üvegen a lyukat, és az megtévesztésig Lenin profilja volt, ott álmoskodott be a novemberi levegő, egyenest csak nekünk. Aztán volt egy olyan eset, amikor az ónfazékban a fürdővízet melegítettük Mekalor típusú olajkályhánkon. Az ónfazék vélehetőleg akkor volt annyi idős, mint most én, fél centis vízkőszigetek voltak az alján. Aztán ez az ónfazék, szintén ilyen illumináltsági együttállásoknak köszönhetően, leesett az olajkályháról. Az évtizedes vízkő lepattogzott, maradt az alján egy összefüggő sziget, Lenin profilja, ezúttal balról.
Aztán valahogy kialakult bennem az a feltételes reflex, hogy ha apám későn jön haza és engesztelő műanyagpoharas gesztenyepüré melléklet van a zsebében, és közben még opálos a tekintete is, akkor előbb-utóbb megjelenik nálunk Lenin. És ez egy darabig így is ment.
Aztán volt egy Lenin, ami egyben az utolsó is volt, eltűnt aztán az életünkből. Bár ez az utolsó elég sokáig töltötte be életterünket. Az az utolsó Lenin egy ecetes torma műanyagpohárral  együtt történő falhoz vágása révén fröccsent a plafonra, a legjobb volt az eddig keletkezettek közül, bár erős érzelmi töltete, valamint szokatlan helye miatt ritkán kívántam a látását.
Mondjuk, emlékszem olyanra, hogy megyek haza az iskolából, és arra gondolok, ha majd hazaérek, nem leszek egyedül, ott lesz velem Lenin. Egy részeg szobafestő végzett az utlosó Leninnel néhány év múlva. Szesz által vész, ki falhoz ragad.