Kéz

A kezem - úgy értem mióta elértem jelenlegi ivarérettségem fokát - tipikus munkáskéz volt, és az még most is. Kiköpött olyan mint a régi papírhúszason azé a pasasé, aki egy búzakalásszal és egy kalapáccsal feszít, míg ágyékát a szocialista erkölcs okán egy drapéria takarja. Nemtelen, holott a munka nemesít. A felsőtestem soha meg sem közelítette drapériás munkásét, hajam soha nem mutatott olyan gondozottságot mint az övé. Hasonlóságunk a kezünkkel kezdődött és ott is ért véget. Sokszor gondolom, hogy ez a pasas most is van valahol, él, lakik, miegymás, kutyagumi, de kezében már megnyert közbeszerzési szerződést és kalasnyikovot tart, a frottír ágyékkötő az meg Dzsordzsó Armáni. Hogy semmi nem változik, csak a kűlcsíny.

A kéz az alig változik, a kéz az eleve el van rendelve, belé van oltva, hogy mit kell csinálnia, és általában csinálja is. Ha mást csinál az ember egy kézzel amire ki van találva annak soha nincs jó vége, a kudarc borítékolható, ha az illető kéz borítékolásra van tervezve. A kéz kezet mos, meg dolgozik szépen, ahogy a csillag megy. Semmivel nem kell törődnie a tulajdonosának. A kéz tudja mit csinál.

Volt egy kocsma a salakos mellett, és volt is valami száma, és hogy az Áfészé. Oda járt mindenki a téglagyárból akinek néminemű hajlama  volt az alkoholizmusra. Na azt Húszasnak hívták a vendégek és nem a száma miatt, mert az 3 jegyű volt. Húszasnak azért hívták, mert húsz forintból ott vidámmá lehetett tenni, vagy ha vidámmá nem is, de semmilyenné az egész világot. Mindezt elég rövid időn belül és olcsón. A Húszas emiatt mindig tömve volt, olyat tudott nyújtani amit akkor más semmi. A Húszas olyasmi lehetett akkor mint most az olyan televízió adók amelyek naphosszat teleshop hirdetéseket nyomatnak, és ahogy nézi az ember és nem érti és nem is akarja érteni. Nincs borzadás, nincs megfejtésre váró titok, csak langyos nyál a szájszegletben és a hétköznapok köde a szem előtt. Az egész Húszas olyan volt nekem mint egy kézmúzeum. A kezek megrepedezett pergamenek, rá van írva minden ami történt, és az is ami történni fog. Záróra előtt a vendégek a plafonon egy pontot bámultak már félrészegen, vagy a vibráló neon bűvölte el őket, vagy keresték azt aki teleírta az ő kezüket. Többször össze is szólalkoztak, hogy tán Isten lehet az, míg mások Parti Nagy Lajosra gyanakodtak, ugyanis alulról nagyon nehezen volt mindez megállapítható. Csak a szakáll volt biztos, de az frankóig menően.

A kezem el van fáradva. Ott kezdődik el minden elfáradás, a kézben, a kéz az ősforrása, onnan terjed el az egész testben a vérárammal, befészkeli magát könyökbe, alhasba, agyba. A szomorúság a fáradtság ágyasa. Ettől olyan szomorú a könyököm, az alhasam, az agyam.