Úgy veszem észre, hogy mára már mindenki beéri a boldogsággal (könnyű kis préda), noha nem is tudja valójában, hogy mit is ért alatta, és szükségét sem érzi, hogy az adott boldogságot kicsit is összemérje azok adott igazságával, mert hogy e kettőnek bizonyosan köze kell, hogy legyen egymáshoz, mert minden emberi számítás szerint úgy illenék, hogy ezek ketten kéz a kézben járjanak. És azt hiszem úgy van itt már a fejekben, hogy a boldogság az könnyű, méznyalás és vattacukor illat, ingyen menet a ringlispilen (felénk; sergő), és nem szeretnék tudni, hogy a boldogság - ha egyáltalán létezik - hasonlít a térre melyben létezik, nevezetesen az életre, ami hol könnyed, hol elképzelhetetlenül elviselhetetlen. Az ember azonban az a faj (és ebbe sajnálatos módon én is beletartozom, még ha nehezemre is esik tudomásul venni) hogy születése után is valamelyest geczi marad (az archaizálás tompít és eltakar) és mind csak arra igyekszik, hogy a terméketlen méhbe ő érkezzék meg legelébb, még ha időnek előtte is.
- Gondolta a szerző - aztán meg azt hogy ilyesmit állítania már-már túl megy a kóelhóságon, ha ugyan azon túl nem mutat. Az önignorálás és az önigazolás közt egyensúlyoz azóta is, a kurta farkú malacon is túl.
- Gondolta a szerző - aztán meg azt hogy ilyesmit állítania már-már túl megy a kóelhóságon, ha ugyan azon túl nem mutat. Az önignorálás és az önigazolás közt egyensúlyoz azóta is, a kurta farkú malacon is túl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése