Én olyan jól eltudom képzelni, hogy egy ló vagyok (nem paripa), egy ló, olyan akire azt is lehet mondani némi malíciával, hogy futott még. És tényleg. De én valahogy mindig helyben hagyom a futásaimat, és végül mint egy vegyületből, kicsapódik a színtiszta ámok. Már túl sok a tabu, a tilalmazó útjelzés, hogy mit nem szabad, hogy egy futottak még ló, ugyan ne gázoljon át árkon és bokron. Ha objektív vagyok, azt kell mondanom, hogy ez rendjén is való, ez a ló ne válogassa meg, hogy kinek a kezéből akarja kienni a kockacukrot, először nyerne meg a futamot, fene az gondolkodását neki.
Hát így vagyok valahogy én ebben az egészben benne, nehezen elhelyezhető. Nagy csend lesz, érzem. Félek is tőle, de tán így a legjobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése