2005. július 31., vasárnap

Jön. Úgy kezdi mindig, hogy. Aztán azt kérdezi, hogy szolgál a kedves. Mondom is neki, hogy rövid szenvedés (hazudok). Elképed, alig talál rá (néma hal). De azt mondja, ahhoz képest elég (ő is hazug). nem tolakszik, inkább csak óvatosan (szőrmentén se). Azt kérdezi, hogy. Mondom neki, szóra sem (hárítok). De azt is mondom, hogy azt ne képzelje hogy ez valaha (egyáltalán). Azt mondja, hogy néha ő is (soha). Látom rajta, hogy nem tudja, hogy (semmit sem tudok). Majdnem egyszerre mondjuk (évnyire), hogy általában nem lehet az ilyet teljesen. És különben is, volt már ennél (semmi se volt). Ezt mi mindketten nagyon is (nincs mi).
Azt is felvetem, hogy szerintem, mégis ez az egész, valahogy. Szimbólikus. Nem szeretem ha a mondatokat helyettem. Azt mondja, több is veszett (magyarságtudat). Persze, csak jobb lenne, ha mégse. Bólintunk, mint akik (nem szoktak bólitani).
Túl leszel rajta, valahogy így mondja, és a hangja, valahogy meg.
Lágyul. Tudom ,hogy gyűlöli, ha a mondatait én. Másik témába ( köztelen nevező). Aztán még is valahogy ugyanoda lyukadunk. Szeles idő van, és arra jutunk, hogy ez nem lehet pusztán a (műélvezet). Aztán meg az, hogy mi valójában random (se vagyunk). Már majdnem minderől ugyanaz jut az (hiány). Kérdezi, milyen volt amikor a villamos. Azt hazudom, hogy én azt nem nagyon tudom fel (idézzen más). Látja jól, hogy én is éppen azt amit most ő (|).
És akkor most mi így fogunk? Lahajtom a (elvesztem). A szemem pedig rajta, idegesen ( a plafon). Az ujjaimal idegesen (hason). Később teszi hozzá (amit végül elvesz). Voltam a legboldogabb. Szerény véleménye szerint. Fogja begyógyítani - mondja ő.
Hogy ennyire látszik (naná). Úgyhogy nem tudom (akartam). Sóhajtok, de azt hiszi, hogy csak mély levegőt (oltsbebébi). Nekünk már csak ilyenek a félmondataink (negyedek se).
Nekem már ez is több, mint amennyit el lehet. Ő meg ennél sokkal többre. Ennek nincsen vége, csak így marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése