Találtak egy bolygót. Abszurd. "Apukám és hogy telt a mai napod? Áhh, ne is mond, találtunk egy bolygót, olyasmi mint a föld, egy csomó papírmunka". Azt is olvasni lehet, hogy nagyon hasonlít erre a földkupacra, amit oly következetesen próbálunk olyanná tenni, hogy ha valahonnan valaki, jó messziről távcsőbe néz, az rögtön elhesegesse magáról azt a gondolatot, hogy itt egyáltalán valamiféle értelmes élet feltételezhető.
A jó hír azonban az, hogy ez egy másik naprendszer. Nem a mi napunk körül kering, az istenadta.
Két hetente kerüli meg a sajátját. Tehát két hét egy év. Kóka(dt) János most jól eltöprenghet a pezsgőgyár alapításon, a jövőre nézvést. Aztán nyolc hetente lennének választások, ha magyar ember jut el elsőnek oda és már miért is ne. Olimpiák is elég sűrűn lennének, ami egyben azt is jelenti, hogy jóformán el sem kellene fújni az olimpiai lángot.
Egy földi ember akár 560 évig is eléldegéhetne, ez bazi sok szülinapi ajándék. Sajnálatos, hogy ebből a temérdek időből 455 évet valami munkahelyen kellene eltölteni, vélhetőleg a napadó fizetésének terhe mellett.
Az ottani iskolákban kissé meg kellene változtatni a történelem okatást. Mohácsot kapásból 218-ban buktuk el (ezt álmodból felébresztve is), 264-ben Petőfi megírta a nemzeti dalt, 279,42857142857142857142857-ben bejönnek az oroszok.
Valamit magára adó divatdiktátor nyári kollekcióból egyszerre 120-t tervez előre.
Magyarország területe pontosan 13285,714285714285714285714 négyzetkilométer lesz, ahol 1285714-en fogunk élni .
Csomagolok.

Nem lehet az ember egyszerre jószagú és rendes is.

Lao Seb

A férfi és a nő egynás mellett álltak. Olyan italt ittak amit a többiek nem, vagy csak ritkán. Szerették ezt az érzést ők mindketten. Valahogy mindenen kívűl, valahogy mindenen felül tudták ilyenkor érezni magukat. Úgy lehettek ilyenkor ott ahol voltak, hogy közben nem volt a jelenlétnek az az áporodott szagú lélekbemaró kényszere. Csak ők voltak, hogy pontosak legyünk, nem volt senki más. Mindenki más csak az enyészet, az anyag.
A férfi már sokat gondolkodott ezen a nőn. Nem tudta, hogy vonzza e vagy taszítsa a nő kifejezéstelen tekintete. A nő felnézett a férfira. A férfi ezért sokat tett, tudtán kívül végezte el az imídszépítészeti technikumot.
A férfi lenézett a nőre, bámulta a dekoltázsából kikandikáló szilikoncsöcsöket, ha elkalandozottt neveket is próbált neki adni. A nő a beszélgetés során egyre inkább csodálója lett a férfinak, bár maga sem nagyon érthette miért is csodálja. Talán ahogy lenéz, ahogy onnan alulról az arcára esik a fény, hogy az valahogy élét veszi magának a lenézésnek. A férfi ilyenkor jól kigyakorolt kisfiús mosolyát permetezte a lány nyakára. A férfi már jó ideje azon igyekezett, hogy maga alá válasszon, de ez nem is lehetett neki olyan könnyű. A férfi számára a szerelmekben, a szerelmecskékben fontos elem volt a fölény mámorító érzése. Ide figyelj csillagom - mondta ilyenkor és megigazította a szemüvegét, vagy sokat mondóan a pohara fenekébe bámult, nézte a sör egyhangú gyöngyözését. Az ide figyelj csillagom után rendre olyan folytatások következtek : hogy tudod, úgy vagyok én ezzel, vagy szerintem, de javíts ki, hogy ha tévedek.
A nőnek ilyenkor szempillarebegtetésig menően, térdkalácselgyengülésig tetszett a férfi triviális magabiztossága. Magával szemben megvédhető prédának akarta magát érezni. Butának, kicsinek és ocsmánynak kellett éreznie magát ahhoz, hogy szétáramoljon az a jóleső érzés amikor a férfi mindezek ellenkezőjéről biztosítja majd őt. Meg kelletett ágyazni ennek a szituációnak.
A férfinak is meg kelletttennie a magáét, ezért okosabbnak, szebbnek, nagyobbnak kellett látszania, mert ha egy senki, egy gyenge, egy szar biztosítja nőt az az összes énképével kapcsolatos téveszméiről az a nőnek még nem lesz elégtétel.
A férfi egész végig úgy csinált, mint aki nem veszi észre, vagy ha észre is veszi, akkor is természetesnek tartja, hogy a nő ordas nagy mellei távolkeleti fröccsöntő gépek végterméke, talán ezért volt a nő olyan hálás, hogy mindent elhitt ezen a napon a férfinak.
Aztán elmentek haza, otthon a férfi lenyalta a nő arcáról a púdert, az uszkve 3dl parfümöt a nyakáról, az aloe vera kivonatot tartalmazó testápolót a hasáról. Néhány óra múlva telefonszámot cseréltek, de soha se hívták fel többé egymást.

Első szerelmem Gulasch Fatima lett volna, ha én az ivarérettségem
kezdeti szakaszának jelentős idejét nem a Kaiserslautern gombfoci
csapatának fáradtságos beszerzésével töltöm a Felsőgallai vasútállomás
trafikja előtt, sertepertélés módszerét választva az egyetlen és üdvös
eszközként. Bőrszandálban, meztelen ujjaim között csillogott volna a
por, ahogy egy dianás sósborszesz - a szikkadt nyári földbe tokosodott
tetemét próbálom kirugdalni, vesztemre csőrrel. A történelem engem mindig megelőzött,
nincs mit csodálkozni azon, ha én ezt úgy próbáltam kompenzálni, hogy
igyekeztem megelőzni a koromat. (Nem zavar a korom - hogyan nem lettem
kéményseprő, avagy hogyan lettem lassabb a koromnál).
Fatima apja NDK-ba szakadt hazámfia lett volna, úszómester, anyja pedig a (r)
török vendégmunkás, Karl-Marx-Stadti vattacukorárus, a térség legjobb vattacukrosa, hétszeres régióbajnok, (Pempőkupa zuckerolympiasieger, megminden)
Fatima így a népek közötti megbonthatatlan barátság
szerelemgyermeke lett volna.
Úgy találkoztunk volna, hogy ő a Balatonon nyaralt minden évben, ott
találkoztak Gulyás Hansiékkal, akik Nyugat-Berlinben éltek (volna), nekik jó kis
órajavító műhelyük lett volna, az ablakpárkányokon rohadásig a tiroli muskátli - feszt, zamatos alpokérzéssel átitatva minden, lehet, engedve van volna. Nappalijukban pedig rogyadoztak a szekrények az üres sörösdobozok terhe alatt, olyanok voltak volna mint az orgonasípok (dab, radeberger, carlsberg, tuborg - ezek voltak szem előtt leginkább, a fanták hátra kerültek idővel). Az üzlet előtt lett volna egy artézi
kút, mellette pedig egy kő, amit már annyira elvásott az idő, hogy csak
azt lehetett leolvasni róla, hogy zukumft és azt hogy 1811. A mellete
elterpeszkedő eperfáról hullottak alá a gyülölcsök nyáron, augusztus
végére már tiszta lila volt az egész kő. Ez a Fatima nagyon szerette
volna megérinteni azt a követ, amiről két túrós palacsinta között
mesélt Hans felesége - a tenyeres talpas és bántóan szederjes Helga.
Gulasch Fatimát tehát én a Balatonnál, annak is a partján, nem ott ahol
a part szakad de már majdnem ott ismertem volna meg. Tekintetem
megakadt volna rajta, amint két gombócos eperfagyiért folyamodik a
Szeberényi Ervin okl.cukrászmester mozgóárudájánál. Figyelem megosztott
volt és rekszketeg, mert próbáltam memorizálni a Schrrtrschatella* nevű nóvum helyes
kiejtését. Valódi szándékomtól a rám jellemző határozottsággal és
méltósággal álltam volna el és a vanília/csoki fagylaltba oltott
alternatívaként is értelmezhető édesség majszolása között szólított
volna meg Fatima. Én tárgyilagosan közöltem volna a Fűzfa utcába vezető
utak valós időben és valós térben megközelíthetőségi módok általam
ismert halmazát és csatlakoztam volna a többi pajtásokhoz az esti
táborbontó szalonnasütéshez. És mivel tényleg így volt (vagy ha nem is
volt így, de lehetett volna), a helyzet az, hogy nekem a második volt
az első szerelmem. És azóta is mindig is a második az ami első. Ezért
van azóta az az érzésem, hogy én mindig, mindenhonnan el vagyok egy
kicsit késve.


* az emberre az idők során rakódik ez az. gátlások, ha úgy tetszik tabuk. hogy bizonyos szavakat nem ejt ki a száján publikum előtt, de még a hitvesi ágyban sutyorogva sem, két szeretlek között. számomra ez a sztracsatella.

A templom a lélek peep showja.

Lao Seb

Állatbarát csak az lehet igazán, aki sokat és sokáig tanulmányozza az embereket.
/elméleti animalista humanizmus/

Lao Seb

A dolgok úgy találkoznak össze, hogy még csak nem is tudnak róla. Csak az szervezi őket egybe, hogy meg voltak, meg vannak már történve. Egy időtérképet kellene létrehozni, másodperc pontosságodlagosan.
Játszani a gondolattal, hogy amikor a házmesterné ötven kilós férje mossa a moszkvicsot x helyen, akkor 200 km-re, nyugatra egy 10 éves forma fiú kidob egy vízzel feltöltött tejes zacskót, az új, negyedik emeleti, összkomfortos lakásuk ablakából és az alattuk lévő Stoffer Józsefné (általános iskolai pedagógus) ezt néhány óra múlva, de haladéktalanul jelenti az említett kiskorú szüleinek (nevezetesen anyjának). De ekkor már a negyedik emeleti összkomfortos lakástól 230 km-re, egészen másik irányban egy ruszki katona visszavonhatatlanul beleül egy jégkrémbe és felharsan egy dallam. De nem időzhetünk el itt hosszan, mert nyugati irányban már alkonyul és egy lány nekiszalad a szürkületben a ruhaszárító kötélnek. Néhány nap múlva enyhülnek fájdalmai, pont akkor amikor valaki a világban megveszi első KOLOBOK-ját (nem colorbook - jelentése: kiscipó, cipócska - thx for text)  és izgatottan viszi át Sz.Zs-hez, hogy lemezjátszójukon meghallgassák az félig áttetsző kékes színű nylon lemezeket. Amikor ahhoz a részhez érnek, amikor Lenin eredeti beszédét lehet hallani a Tesla típusú lemezjátszó rikitó piros hangszóróján át, akkor 243km-re belép valaki a termésköves kisboltba és tejet kér az eladótól, de még nem fényképezi le, azt majd csak később.
Így lenne, ilyen egyszerűen lenne az egész. Lehetne 1-2 éves térképeket csinálni és lehetne évtizedeseket, vagy akár életreszólóakat, ki milyet akar. Benne lenne minden valaha volt együttállás, kontextus-map.
Minden dinnyeevés utáni magköpködés, a tévedésből megevett szódabikarbóna, a mészcsigák a sírokról, moszkvicsok, trabantok, skodák, wartburgok, platós és fedeles IFA-k, félkezű trafikosok és a műanyagkatonáik gránáthajítás közben, masszív zöld talapzaton. Benne lennének a karácsony előtt megtalált ajándékok, a közlekedési tábla tövébe gyűrt "meztelennős kép", Gojko Mitic és mind a 122 db gombfoci csapat.
Minden benne lenne amire reggelente (utóbbi időben délelőttönte) ébredni szoktam.

/bekapcsoljahátradőlcsöndbemarad/

Syrius kapitány megtörölte azbesztkesztyűjével a homlokán sorakozó
csillagközi izzadsággyöngyöket. Kortyolt egyet az
alacsony zsírtartalmú kerozinból, majd a gázra lépett. Arcát odatartotta a
napszélnek, hogy az cirógassa, az ablak természetesen le volt tekerve. Köpte ki
a sok átkozott szotyihéjat bele a nagy semmibe bele.
Sasolta a stopposcsajokat, de egyiket se vett volna
fel. Nem gondolt olyan nagy marhaságokat, hogy az űr az valami magányos hely
volna. Pláne nem azér, mert olyan baszottul nagy.
Azt meg tényleg nem, hogy magányosabb, mint bármi.
Mint ő maga, vagy valami más, ami nem ő. Tudta, hogy most
akár félnie is lehetne, de azt is tudta, hogy a jó aláfestőzene
elveszi a dolgok azon természetét, melyek felesleges,
sokszor az öncélú önmarcangolás felé terelnék igyekezetét.
Amikor meglátta a
tejutat, akkor azt mondta: igen,
ez a tejút. Amikor a nagymedvé>t, akkor meg
azt: igen, ez a nagymedve. És azt, hogy mégis milyen
kicsi. Sose lesz itt rend, el kellene menni innen. Aztán megigazitotta lobogó
haját a visszapillantó tükörben, de akkor már olyan gyorsan ment, hogy senki sem nézett vissza rá.

Móriczka (itt mint nemzeti felettes én) álmodott egy nagyot. Még Széchenyitől halotta, hogy létezik ez a módszer. Aztán propagandát csinált neki, végül azt hitette el, hogy hinni lehet benne. És most kiderült, hogy nem lehet benne hinni. Sose nem is lehetett. Szerintem tök jó, hogy így van. Mármint, ha a szarságról kiderül, hogy szarság, az kifejezetten nekem tetsző.
Az álomban rendesen álmos dolgok szerepeltek, olyan hogy metró, meg stadion, utak, adriai tengerre néző balaton, szóval hogy infrastruktúra - mert ez olyan szó ami jól fed, és nem is kell a jelentésével bíbelődni.
Hogy pinokkió presidentet jó ötlet volt e exponálni az külön kérdés - valószínű hogy nem, de nyilván nem az ő hibája csak. Necces az is is, hogy a halászbástya elé (rendkívül bénán) fotosoppolt Platini kép az tényleg maga e a vizuális forradalom 2007-ben. Sok mindennel nem tudunk elszámolni. A kutyaszaros utcákkal, a hajléktalanokkal teli aluljárókkal, az autóutakra ömlő nyulak okozta káoszunkkal, a rendörpalotás lövöldözéssel, meg úgy egyáltalán semmivel, nem elég hogy el vagyunk kurva cuzammen - de most már olyannak is tetszünk, mint aki el van. Gázok vagyunk. Alapból hárromszázhatvanfokos szögben fúj a szél, úgyhogy tök mindegy merre hugyozunk. Etelközből valók vagyunk, az a baj. Meg az, hogy kurva sok energiát belefeccöltünk, ökröt, szekeret, hátrafelé nyilazást nem kímélve idejöttünk aztán tessék, azt kell tapasztalnunk, hogy ott vagyunk maradva. Lehet itt hadoválni, hogy most akkor jól ki van velünk babrálva, sose támad fel poraiból a honi labdarúgás, soha nem lesz nekünk rendes vasútvonalunk és sorolni a többi szamárságot. Görbülhet a szánk lefele, hogy akkor most majd nem lesz elég út meg metró, meg kolbász a kerítésbe. Úgyis ki enné csak belőle valaki. Ha minden jól megy úgy 200 év múlva talán megrendezhetjük az ázsia kupát (közösen a besenyőkkel), de akkor ökörre magyar.

Azt hiszem erre nem tudok mást mondani, mint hogy a Árpádmedence pörölycsapása, melyet a hanyatló dekadens nyugatra mér. Szép az ami ének nélkül is tetszik.