sebtolvaj

Első szerelmem Gulasch Fatima lett volna, ha én az ivarérettségem
kezdeti szakaszának jelentős idejét nem a Kaiserslautern gombfoci
csapatának fáradtságos beszerzésével töltöm a Felsőgallai vasútállomás
trafikja előtt, sertepertélés módszerét választva az egyetlen és üdvös
eszközként. Bőrszandálban, meztelen ujjaim között csillogott volna a
por, ahogy egy dianás sósborszesz - a szikkadt nyári földbe tokosodott
tetemét próbálom kirugdalni, vesztemre csőrrel. A történelem engem mindig megelőzött,
nincs mit csodálkozni azon, ha én ezt úgy próbáltam kompenzálni, hogy
igyekeztem megelőzni a koromat. (Nem zavar a korom - hogyan nem lettem
kéményseprő, avagy hogyan lettem lassabb a koromnál).
Fatima apja NDK-ba szakadt hazámfia lett volna, úszómester, anyja pedig a (r)
török vendégmunkás, Karl-Marx-Stadti vattacukorárus, a térség legjobb vattacukrosa, hétszeres régióbajnok, (Pempőkupa zuckerolympiasieger, megminden)
Fatima így a népek közötti megbonthatatlan barátság
szerelemgyermeke lett volna.
Úgy találkoztunk volna, hogy ő a Balatonon nyaralt minden évben, ott
találkoztak Gulyás Hansiékkal, akik Nyugat-Berlinben éltek (volna), nekik jó kis
órajavító műhelyük lett volna, az ablakpárkányokon rohadásig a tiroli muskátli - feszt, zamatos alpokérzéssel átitatva minden, lehet, engedve van volna. Nappalijukban pedig rogyadoztak a szekrények az üres sörösdobozok terhe alatt, olyanok voltak volna mint az orgonasípok (dab, radeberger, carlsberg, tuborg - ezek voltak szem előtt leginkább, a fanták hátra kerültek idővel). Az üzlet előtt lett volna egy artézi
kút, mellette pedig egy kő, amit már annyira elvásott az idő, hogy csak
azt lehetett leolvasni róla, hogy zukumft és azt hogy 1811. A mellete
elterpeszkedő eperfáról hullottak alá a gyülölcsök nyáron, augusztus
végére már tiszta lila volt az egész kő. Ez a Fatima nagyon szerette
volna megérinteni azt a követ, amiről két túrós palacsinta között
mesélt Hans felesége - a tenyeres talpas és bántóan szederjes Helga.
Gulasch Fatimát tehát én a Balatonnál, annak is a partján, nem ott ahol
a part szakad de már majdnem ott ismertem volna meg. Tekintetem
megakadt volna rajta, amint két gombócos eperfagyiért folyamodik a
Szeberényi Ervin okl.cukrászmester mozgóárudájánál. Figyelem megosztott
volt és rekszketeg, mert próbáltam memorizálni a Schrrtrschatella* nevű nóvum helyes
kiejtését. Valódi szándékomtól a rám jellemző határozottsággal és
méltósággal álltam volna el és a vanília/csoki fagylaltba oltott
alternatívaként is értelmezhető édesség majszolása között szólított
volna meg Fatima. Én tárgyilagosan közöltem volna a Fűzfa utcába vezető
utak valós időben és valós térben megközelíthetőségi módok általam
ismert halmazát és csatlakoztam volna a többi pajtásokhoz az esti
táborbontó szalonnasütéshez. És mivel tényleg így volt (vagy ha nem is
volt így, de lehetett volna), a helyzet az, hogy nekem a második volt
az első szerelmem. És azóta is mindig is a második az ami első. Ezért
van azóta az az érzésem, hogy én mindig, mindenhonnan el vagyok egy
kicsit késve.


* az emberre az idők során rakódik ez az. gátlások, ha úgy tetszik tabuk. hogy bizonyos szavakat nem ejt ki a száján publikum előtt, de még a hitvesi ágyban sutyorogva sem, két szeretlek között. számomra ez a sztracsatella.