sebtolvaj

/bekapcsoljahátradőlcsöndbemarad/

Syrius kapitány megtörölte azbesztkesztyűjével a homlokán sorakozó
csillagközi izzadsággyöngyöket. Kortyolt egyet az
alacsony zsírtartalmú kerozinból, majd a gázra lépett. Arcát odatartotta a
napszélnek, hogy az cirógassa, az ablak természetesen le volt tekerve. Köpte ki
a sok átkozott szotyihéjat bele a nagy semmibe bele.
Sasolta a stopposcsajokat, de egyiket se vett volna
fel. Nem gondolt olyan nagy marhaságokat, hogy az űr az valami magányos hely
volna. Pláne nem azér, mert olyan baszottul nagy.
Azt meg tényleg nem, hogy magányosabb, mint bármi.
Mint ő maga, vagy valami más, ami nem ő. Tudta, hogy most
akár félnie is lehetne, de azt is tudta, hogy a jó aláfestőzene
elveszi a dolgok azon természetét, melyek felesleges,
sokszor az öncélú önmarcangolás felé terelnék igyekezetét.
Amikor meglátta a
tejutat, akkor azt mondta: igen,
ez a tejút. Amikor a nagymedvé>t, akkor meg
azt: igen, ez a nagymedve. És azt, hogy mégis milyen
kicsi. Sose lesz itt rend, el kellene menni innen. Aztán megigazitotta lobogó
haját a visszapillantó tükörben, de akkor már olyan gyorsan ment, hogy senki sem nézett vissza rá.