sebtolvaj

Az egész álló nap csak a szürkeség. Egymerő. Minden szürke már, az ég, a föld, ami közte van. Én is, a Veressné is, a bérszámfejtő a másodikról, az is szürke, pedig látszik rajta első ránézésre, noha asszony már vagy féltucat esztendeje, és meg is van asszonyosodva, itt ott ereszkedve, de látszik rajt', hogy hüvelyileg nem kínozza semmi nemű altáji péháérték elégtelenség, és még ő is úgy megvan szürkülve.
A hónaljam, a nyakhajlatom, a vállam, a cipőm, a gatyakorcom, a hajam, a tomporom: szürke.
Az udvaron a Majoros főmérnök elvtárs bambatekintetű, de bézsbe hajló Moszkvicsa is szürke, a visszapillantó tükrön a keresztre feszített Jézus, a kalaptartón a szent család három királyostól, jászolostól, az is az. A műszerfalon elterpeszkedik puhán a finom por, beeszi magát a hátsóülésre dobott fekete műbőrkalapba. Olyannyira szürkék vagyunk mi itt, hogy borúsabb napokon nem is látjuk egymást, csak a köszönésünk hallik néha, de az se jellemző, el vagyunk már szokva az elevenségtől. Nekünk már nem sokat jelent az, ha valami antropomorf. Nem téveszt már meg bennünket, amikor az emberség nem minőség, hanem inkább jelleg. Ha például az ember napközben sokat nyel be a szürkeségből, örül, ha a műszak végén odaáll a háromnegyedes sablon elé, felköhécsel egyet, nemhogy még köszöngessen. Mondjuk azt, a műszak végén külön elszámolja az Iharosné, de abba se sok a köszönet, annak már a szemére is ráment. Úgy néz olyankor az emberre, mint egy leselejtezett komód egy bontásra váró PIÉRT raktárban. Aztán azt viszik a festőüzembe, be a járásba, Szutyinkára, szilárdságoptimalizálás és törésteszt után.
A töréstesztet a részeges Rózsi meg az ura csinálja, kapnak két demizson kannás bort, aztán elkezdenek azon veszekedni, hogy mi hogy volt a múltban, de sose értenek egyet, és el is kezdik egymáshoz vagdosni a mintadarabokat, olyankor csak ragyog a Majoros főmérnök arca. A Rózsi meg az ura már kék és zöld, de a mintadarabokon meg még csak egy kis csorba sincsen.
Amúgy nem rossz, csak ez a fenenagy szürkeség ne lenne. Kapunk valami különlegesen kezelt tejet - állítólag fehérít, de nincs sok látszatja, legfeljebb a talpam világosodik ki vasárnapra, de azt meg úgy se látja a tisztelendő atya a misén, szóval közömbös. Tisztálkodásra meg valami hedendsóder sampont, hogy legalább a hajunkba ne ragadjon bele. A fiam elkéri, és azzal mos hajat, azt mondja, neki jobb, mert diszkószaga lesz tőle. Hát miféle beszéd ez.
Hétfőn szentigaz egy kicsit tovább kell bent maradni, mert akkor jön a heti cementszállítmány, portland, meg minden, de azért néha a Majoros főmérnök azt mondja: nyugodtan beleönthetünk két hobok perlitet, a németek úgyse veszik észre, legfeljebb át szól Szutyinkára, hogy vastagabb ecsettel hordják fel a Trinátot.
Egyszer volt egy olyan vállalati ankét, hogy a festő meg az öntő üzem megkapta a kultúr hátuljában a kertet, a gurítós tekepálya mellett. Akkor láttam először olyan kerti törpét, ami nem szürke. Odatették az asztal közepére, olyan volt, mint egy marcipán figura. Légykék kabátban.
Lyukat fúrt magával a szürkeségünkbe, istenöcsém - mondtam is ezt a Bogdán Magdának a festőrészlegből, de azt mondta, ne pimaszkodjak, ő férjes asszony, aztán elkezdte húzogatni az anyagában mintás, szürke jersey szoknyáját. Összesúg mögöttünk a kertitörpeüzem.