Gyűlöltük a Maszlavér Kingát. A jobb kezét sose egyenesítette ki. Mindig be volt könyéknél hajtva, csak néha feldkezett el róla és olyankor kiegyenesítette. Akkor lehetett látni az alakját tekintve Magyarországra emlékeztető anyajegyet, májfoltot látni. És olyankor azért gyűlöltük, mert azt láttuk, hogyan csúfítja el. De nem a foltot gyűlöltük, hanem az egész Maszlavér Kingát, mindenestől. Ha be volt hajlítva a karja mindig csak azt vártuk, hogy feledkezzen el magáról, felejtse el azt a foltot és mi megint láthassuk és undorodhassunk tőle megint. És biztos ezért is, de a Maszlavér Kinga keveset beszélt, és semmi oka nem volt arra, hogy közénk jöjjön, mert csak megaláztatást tudtunk neki adni,de ő mégis jött. Mindig jött és mi mindig undorotunk, és mindig úgy tudtunk undorodni, mintha csak először undorodnánk. Mindig először. A Maszlavér Kinga könyökhajlata ki tudta zökkenteni az időt, megeshetett mindig ugyanaz, először. Talán ez magyarázza, hogy nekünk is igényünk volt rá, magára, a könyökhajlatára és a Magyarország alakú foltra. A Maszlavér olyan felnőtt lett aki mindent lenyel, a szájában meg minden reggel ott nevelődik már a másnapi keserűség. Megtanulta előre tekerni az időt, legalább magának, ha már nekünk nem volt képes. Így lettünk mi olyanok - a Maszlavér Kinga miatt - akik mindig azt akarják, hogy mindig minden ismétlődjön, de mégis először legyen mindig. Sok év után elkezdett az a májfolt növekedni a könyökhajlatán, alig észrevehetően.
Most 61 vármegyényél jár. Azt mondja, most már megvárja azt a hármat, de aztán tényleg elmegy bőrgyógyászhoz, hogy szedjék le, vagy fessék be kékre, esetleg tetováljanak köré csillagokat, de neki már elege van a könyökhajlatából egy életre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése