sebtolvaj

Persze, szerda. Nem fogható személyhez, tárgyhoz. Állagra nyárvégi köldökökbe ragadt szösz és és szerves koszok, elhalt hámsejtek mixtúrája. Színre viszont határozottan combsárga, ízre szilvalekváros kenyér. Csupa ellentmondás, úgy az ahogy csak egyensúlyi helyzetek lehetnek ellentmondásosak, a mi nagy kollektív egyensúlyainkra gondolok. Nem fogható személyhez, sem tárgyhoz. A szerda az az állapot amikor a kéz már kavicsot tart a kezében és mindjárt dobni fog, olcsó kis izgalommal átitatott figyelem. Szemben a léckerítés, fele levegő, fele fa. Fiftififti, egy rés, egy léc. A szerda ez a lelki állapot amikor a kéz már lendületben, de még nem lehet tudni, hogy ezredszerre is a fát találod el, vagy végre, ha máshogy nem de legalább mandínerből átmegy valamelyik résen.  Így kínálgatja magát minden egyes szerda, a maga fiftififtijével. Bárkit képes rászedni, győzelemre esély sincsen, mert ugyan miféle csoda történhetik, ha a kavics mégis átjut a kerítésen? Két csütörtök, vagy mi a franc?