Utálom a világrendet. Nem ezt a mostanit. Én a mindenkori világrendeket utálom. De mivel nekem a mostani az egyben mindenkori is - egyszer élek - ezért a mostani világrendet is utálom. Válsággal vagy anélkül, egyre megy. Tökre egyre megy. Azt szeretném ha elsorvadna a világrend. Nem azt szeretném, hogy világrendetlenség legyen, hanem azt, hogy ne ez legyen a rend hanem akármi más.
Ne ezt hívják rendnek ami most az, hanem azt amit eddig rendetlenségnek lehetett hinni. Tökre tökmindegy. Legyen több, vagy kevesebb levegő, de lehessen beszívni. Vagy ne legyen egyáltalán semmi beszívni való, de akkor azt lehessen is tudni. Vagyis inkább szabadjon érezni. Meg legyen az is, hogy amikor neki akarom valaminek vetni a hátam, egy falnak, hogy az akkor ne legyen vég nélküli tolatás. Tessék a falaknak közelebb jönni. Egy olyan világrendet szeretnék utálni amiben lehet élni.Tökre. Élni.
Felnőne benne egy nemzedék, ha van olyan egyáltalán, hogy nemzedék. A könyvtáraikban csupa olyan könyv lenne aminek a lapjai üresek, a múzeumaikban üres vásznak lógnának a falakon, a tévéjük hangyás képet sugározna. Az maga lenne tökre a szabadság. Szerintem egy olyan világrendet amiben jelen van a szabadság, vagy ha nem is az, de legalább az árnyéka, az olyan világrendet még utálnom se lenne annyira fárasztó mint ezt a mostanit, mindenkorit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése