Ugye adná magát, hogy nem mondtam csütörtököt. Nem mondani pedig ez esetben csütörtököt mondást jelent. A csütörtök a fáradtság napja, Szót sem érdekel. És eztán már semmi.
Megyek az utcán és bámulom az embereket. Tipizálom őket, hogy a nagy massza össze álljon valamivé amit egésznek merek majd nevezni, és a mondatom végén azt mondhatom, hogy ahha és hmmm. Azokért a mondatokért rajongom amelyek így végződnek, hogy ahha és hmmm, egyúttal az ilyen mondatokat gyűlölöm a legjobban.
Ilyen nincs. Semmi van. Emberarcú szocializmus sincs, szocializmus arcú kapitalizmus sincs, azt hiszem úgy általában véve rend nincs. Nem itt, úgy értem a rend maga nem létezik, csak a rendre való törekvés. Megyek az utcán bámulom az embereket, belekényszerítem őket az előítéleteimbe. Megy ott egy ismeretlen, fogalmam sincs mit forgat a fejében, fogalmam sincs arról hogy forgat e valamit, hogy arról tud e és vannak e vele tervei. Tud e róla, hogy forgat, tud e róla, hogy célja van vele. Irígykedve nézem azokat az embereket akikről messziről le rí, hogy tervei vannak? Én látom belé a a gondolatokat, én nem tudom, hogy van e célja. Értelmet nem mernék mondani. Tud e róla az aki ott megy és forgat a fejében valamit, hogy néhány évtized múlva érettségi tétel lesz, mint aki megfejtette a Lánchíd alagútjának a mozaik mintázatát, mint szabadkőműves szimbólumrendszert értelmezte és elhelyezte a néhény évtized múlva létező fejekbe. Kérdezné e azt, hogy és akkor mi van? Nem nagy ügy, minden nap arra járok, nem tudtam belenyugodni, hogy az a sok apró mozaik csak úgy, teljesen értelmetlenül lett felhányva az ívelt falra, mellesleg skizofréniával kezeltek, hát gondoltam összekötöm a kellemest a törvényszerűvel. Aztán eltűnik, ahogy csak az ilyenek mint ő is, csak az ilyenek tudnak eltűnni nagy emberforgatagokban akikről még látszik, hogy akarnak, vagy valaha akartak valamit. A Péntek az urbánus Robinsonok napja, hatalmas sziget, milliárdnyi hajótöröttel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése