Olykor halottnak érzem magam, és nem úgy hogy kevésbé létezőnek, akinek nincsen se kedve se mersze a kezét a sors fogaskerekeivel összeolajozni, hanem ténylegesen halottnak. Sok esetben ilyenkor azt mondom magamnak; látod most te aztán ténylegesen halott vagy, baszod alássan. Az esetek zömében, a magam általi beszédbe elegyedés megtörténtét követő pillanatok véletlenszerű valamelyikében az általam jónak ítélt mértékben meghatódom. De soha sem könnyekig. Odáig én már nem merészkedem. Szikkadt szemmel kezdek el ilyenkor hiányozni magamnak. Ténylegesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése