2006. október 20., péntek


Lehajtom a wc-tetőt, amin a suba van (beige). Meleg és puha, anyagcsere kizárva, igény sincs rá.  Az ülést megnyitom. Mellettem rögtön balra a radiátor. Testsúlyomat áthelyezve neki ér a vállam és valamelyest az oldalam. A lakás legmelegebb pontján tartózkodom, ez megelégedéssel tölt el, hátha nem is vagyok olyan nagyon pancser. Hogy érzékem van a kellemes pontokat kitapogatni. Csápok nélkül, becsukott szemekkel. Lefele bámulok, a papucs pántját nézegetem közben, jó anyag, fekete bőr.  Megállapítom: nem vagyok rasszista. Felveszi a lábfej formáját, ezen aztán visszavonhatatlanul meghatódom, de aztán megbánom. Ahogy a bőr feketéjét nézem, a használódás mértékét és annak nyomait, szeretnék elkezdeni érzeni valamit. A csapon képződött vízkőmintázat az ott képzőművészet, mellette szappanoperett és a fogkefék ölelkezése a felnőttműsor. Szaniter revű, a szobából meg Mucrof bömböl, az is meleg, nincsen kulcslyuk, az ajtó réseiben szivárog be, áldassék az építőipar. Lassú, de meleg. Pont jól lassú, pont jól meleg.
Az apám felhív és azt kérdi mi van velem. Nem kéretem magam, elmondom neki sebten. Rövid vagyok. Azt mondom. Nem érti. Magasnak ismert meg. Annak akart megismerni. Nem ragozunk.
Vissza megyek bele a melegbe, magamra húzom az ajtót, és ez a helyzet maximuma. Belülről fázni rossz, jó nekem.  Lassan, késve, de megkomolyodom. Kijövök magammal, vissza a hidegbe.
Mucrofot hallgatok, hülye vagyok, mindig is tudtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése