sebtolvaj

Nehéz lesz ezt megfogalmazni. Nehéz lesz ezt megérteni. Nehéz lesz mindenkinek, az értünk lesz szar tematikáját. Ismétli önmagát. Mint mindig. Nehéz lesz ezt elképzelni is, hacsak úgynem mint egy külterületi telket, amely egyes részeiben beépített, határozottan életjeleket mutató. Áll ott egy ház és nyarat akarunk elképzelni köré. Mindig nyarat akarunk. Meg van. A ház ajtaján pedig a színes műanyagcsíkokkal játszik a széllel keveredett magyar nóta. A konyhában, pontosabban annak közepén a összközösségi összmami áll, a köténye zsebei körül rendesen zsírfoltok, melyekről hihetjük azt, hogy véletlenek, de azt is hogy jelentésük van és csak arra várnak, hogy a legbátrabbak megfejtsék őket. A zsebek mélyén lejárt szavatosságú savanyúcukrok és negrók alakítottak ki saját köztársaságot. A falak, ott ahol a mennyezetbe érnek egyre sárgásabbak. A falon, a konektor melletti polcon Sokol rádió, kissé balra a ferdén bevert szegen légycsapó lóg. Régi vágású, bőr ütőfelületű, közepén lyukkal, talán az esélyegyenlőség miján vagy aerodinamikai megfontolásokból. Soha nem tudjuk meg. A kertben az összvirágok között összunokák eszik a téli verem feletti kis dombon az egyenlekváros kenyereket. Mások a piszke bokor mellett igyekszenek kiszedni kétcsíkos mackóalsójukból a bogáncsot. Senki nem értelmez. Kivéve az össznépi nagymamit, aki tudja, hogy tudni egyáltalán nem szükséges, és azt, hogy az ambícióid azok arra valók, hogy előbb utóbb megtanulj letenni róluk. Az fedő alatt halott kakas rotyog, időnként a forrásban lévő víz felveti fejét, mint ha pillantani akarna egy utolsót a valóra, olyan. De nem szomorodunk el, nem vesszük észre. A felszínen barnás hab ülepszik meg az áldozati répán. Várakozás van a levegőben, bamba méhek sziesztáznak a tűzhely korlátján. Kicsit lejebb kallantyú: söt/főz, salgó. A sok jelentéstelen összegződik ebben az össztikkadásban, mindenki tátogni kezd, de egy ütemre és akkor jön el az a pont, minden ott élő eszméletében, hogy felismeri: semmit sem ért. Kicsit később pedig az, hogy soha nem is fog semmit sem érni. A tésztavizet az össközösségi összmami (mint ilyenkor mindig) a büdöskék melletti kerti csap behemót tormabokrára önti. Ez jót jelent. Mindjárt ebéd. Addig pedig lehet nézni a saját arcunkat a kerti csap kifényesedett rezében. Jó nekünk, de még nem tudunk róla. Pedig nem vagyunk már ártatlanok, de nagy beleélő képességgel el tudjuk képzelni magunkról azt is, hogy hátha, hogy mégis, hogy talán.