Nagyon tudott frusztrálni, ha 74-ben Nemoda Lajcsihoz hasonlítottak. Lajcsi volt az aki a testvérbátyja légpuskájával lődözte a verebeket, békákat cigiztetett halálra, terebélyes lepkerajokat irtott ki a csalánosban, a disznóól mögött. Én semmi ilyet nem csináltam, mégis, ha szófogadatlanságon értek, rögtön az volt az első reakciójuk, hogy én tutira olyan leszek mint a Nemoda Lajcsi.
És én akkor féltem nagyon, hogy egyszer majd tényleg olyan leszek mint az akitől egyszerre iszonyodok és és félek is. Tartottam attól, hogy ez a verébölési mámor bárki emberfiára reá szakadhat és akkor már nincs megállás, jönnek a békák, lepkék, és minden élőlényei a világomnak. És nem gondoltam én azt, hogy az a Lajcsinak jó volna, örömét lelné benne, hogy Szabó Manci nénihez vágja a tornacipőjét amikor az söprűvel akarja lezavarni a szilvafáról, ahonnan gyümölcsöt lopott. Nem, én azt hittem akkor, hogy Lajcsit valakit felbújtja mindezekre, és azt hittem, hogy ő valójában nem gonosz, csak egy láncszem a gépezetben, csak egyszerű báb, egy láthatatlan kézen. Bár vitathatatlan, hogy Lajcsi arcán soha nem lehetett rajtakapni a megbánás pírját. Ez némileg összezavart akkor.
Gyerekkorom tehát ebben a permanens félelelemben telt, hogy jajj, csak ne kezdjek el hasonulni ehhez a Lajcsihoz. Az önazonosságom azóta nem egyéb mint különállás, az énteőmitiők mantrázása, selymes kis konfrontáció amint az én egybe esik a mi-vel, ami nem vagyunk, vagy is éppen én nem akarok lenni. Lajcsi káosza nem kell. Sajátot akarok.
Most elgondolom én ezt a Lajcsit a fejemben. Már nem emlékszik semmire, a kivágott orrú dorcójára, a barnára, a pecsétes atléta trikójára, se a nyári koszra ami a körmei alá szorult. Ausztráliában él, felesége van, kutyája és gyerekei. Bazi nagy Fordja vagy mije van és farmer, a bárányoknak nevet ad és úgy is szólítja őket. Esténként meg bibliát olvas, a számára érdekesebb sorokat szövegkiemelővel húzza át.
Sok habbal kéri a sört, a noteszébe mindenféle számok és emlékeztetők vannak belejegyezve, a szomszédoknak előre köszön és visszeresek a lábai. Egyáltalán, soha de soha nincs az az érzése, hogy ő egy cirkusz nélküli bolha volna. Különbözünk tehát, a kísérlet sikerült. Több ezer kilométernyi semmi húz ívet köztünk és jobb lenne ha Lajcsi olyan maradt volna amilyen volt. Nekem sem kellene tapógatoznom itt a vaksötétben, hogy merre van a jóság, ha láthatnék valami kikezdhetetlenül rosszat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése