A hagyományőrzők külhonba mennek. Megkeresni az övéiket, mert úgy hallották, hogy nekeik még van otthon a konyhakredencben hagyományuk, a só és a borstartó között. A hagyomány meg az urbánusnak nagyon kell, különben miről feledkezne meg két önblamázs között, amit majd lehet diaalként is magyarázni. Szóval fáradtságot nem kímélnek, mennek síppal, dobbal és keresik a hagyományt a stelázsis polcokon, dikó alatt, sutban. Nagy zsákjuk van, minden befér. Irodalom, zene, mozgás, tánc. Találnak egy táncost, Kormos Lackót, az asztalost. Mondják neki, hogy táncolna ugyan nekik, hogy ők azt képileg rögzítenék, betanítanák az otthon maradt sajátjaikkal és széleskörben terjesztenék. Kultúrnepperség, meg fogják enni. Kormos Lackó pedig örömmel táncol, mert neki a tánc a mindene, nem volt jó élete. Nem, pontosítok, jó élete volt, de nem pont olyan mint amilyenre számított. Azt például nagyon nehezményezte, hogy 19 éves korában nősült. Azt meg méginkább, hogy 23 éves korában, amikor Ágnes lányának a bölcsőt csinálta, kihasadt a kőrfürészből egy jókora darab és a lábába állt a szilánk, belevágva a húsba, elszakítva izmot és inat.
És azóta is sántít a műlábára. Feltáncolja sebten a videóra a hagyományt, így sántán is, mert a kultúréheseknek nem szálka a szemükben a faláb, ők az ilyesmihez humánummal viszonyulnak fésztufész. Kormos Lackó örül, hiszen missziót tölt be és még csak a lelkét sem kell eladnia érte nagyon, az a messzi urbanitásban úgyse sokat érne. A kultúrosok pedig ki-ki haza, hajlékaikban elemeznek minden kis mozdulatot, azok eredetiségét, hogy majd sajátjaikat megtanítsák arra, hogy a kultúra ápolása hogyan is legyen. Ők nyikorgó színpadokon elsajátítják a táncot, a Kormos Lackó hattyú halálát. Némelyikben talán groteszknek hat, másokban Bunueli emlékek sorakoznak fel, de nem szólnak, senki sem szeret bunkónak lenni. Nem, pontosítok, senki sem szeret bunkónak látszani. Betanulnak, múltat mentenek. Sántán. Aztán tovább adják másoknak, és azok a mások is tovább adják a még másabbaknak. És ezt akkor nevezhetjük tiszta forrásnak, a már elég sokan tudnak táncolni sántán. Nem, pontosítok, akkor nevezzük annak, amikor ezt nem illik észre venni. És akkor, de csak akkor van az, hoy egy egész ország táncolhat végre sántán. Remélem amikor ez lesz, addigra lesz valahonnan szárnyam. Mondjuk úgy, hogy adnak az angyalok. Amikor eljönnek hozzám és mondják, mutatnám már meg a vergődést mert a mennybéliek azt már teljesen elfelejtették.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése