2007. január 31., szerda
A mellkasom is az, kárpátmedicinális, amire ráül ez a nagyseggű január sötétség éjszakánként , felnagyítva tévét, bútort és szőnyeget, falban a szöget, egyszóval felnagyítva minden némaságot, vele az óra kattogását. Az utcalámpa vetett árnyékából számítom ki az eltelt időt, leesett egy fagyott galamb imént az ereszről, alighanem fél van. Félni való van. Vélni faló van. Trója elesett. Aludni lényegében azért jó, mert az olyan, hogy onnan aztán se ki, se be, lehet az ember azonosíthatatlan talált tárgy, vagy akár börtönkívüli. Az a a legjobb amikor hajnalban megérzem, hogy szivárog belém az alvás. Hirtelen Gonzales-é változom, Fabrizio speed-el kínál. Büfét nyitok, karajokat sütök főzök, lapockákat rántok ki meg be. Egy bordós árnyalatú rézkarc van gondjaimra bízva, az szárad majd reggelig. A lábamat meg elvágja a vastaghúsnál egy éles lemez, csúszkál a csonton a hús, mint a pálcikás jégkrémen a matéria, nehéz a haladás így, futni lehetetlen. Aludni lényegében azért jó, mert onnan aztán se ki, se be, de leginkább azért, mert ez a se ki, se be, ez is csak gondolva van, az sem igazi.
2007. január 30., kedd
ránk lépten-nyomon. Leírni mindent feketén fehéren, hogy azok se
tévedjenek el ebben a rengetegben, akiknek legkevésbé van hajlamuk,
adottságuk a közízlés dzsungelében való életben maradásra. Olyan
közösségeket szólítani meg, akik még hezitálnak olyan dolgokon, amilyen
bizonytalanságokat ugyanakkor maga a közzöségi lét már nem bírhat el.
Közös célok kellenek, közös értékek. És akkor lenne megint egy olyan
ami már rég volt. Nemzedék vagy mi, és vele a (vala)hovatartozás. Azt
mindenki tudja, hogy az édes bor nem bor, az édes bort bornak nevezni
az kábé olyan, mint a túrórudit tejtermékként aposztrofálni, vagy a
krumplicukrot desszertnek hívni. Aki édes bort iszik, arról előbb utóbb
kiderül valami szépséghiba, rosszabb esetben az, hogy bármire képes,
szerintem az ilyen ember minimum néger, legfeljebb azért nem látszik
mert belülről az, vagy a szoláriumra fogja. Aki bizonytalan abban, hogy
ő az édes bort szereti e avagy sem, kérdezzen meg mást, valakit aki
jobban ért mindezekhez, ő majd irányt mutat, korrigál, lemetszi a nem
kívánatos vadhajtásokat. Csak jó klubba kell járni, ott mindent
elmondanak szépen sorban.
Azt is jó lenne tisztázni végre, hogy aki IE-t használ az egy büdös
paraszt, és nem csak azért mert az FF az bizonságosabb és könnyebb
érzés, meg szabványkövető, henem azért mert az IE-től kiszárad az ember
bőre, töredezni kezd a körme, sarkán bőrkeményedés alakul ki, ezt csak
az nem veszi észre aki nem akarja. Jó erre az esetre, ha van az
embernek olyan ismerőse, aki lerántja a hályogot a fényüket vesztett
szemekről .
És akkor még nem ejtettem szót, a 75%-nál alacsonyabb cocoa tartlamú csokoládékról, a pc-ről, a világos sörökről, a 3,6%-os tejekről, édes tankpezsgőkről, nescaféról.
Menekülni kell onnan ahol ilyemivel találkozik az ember. Ha nem tudunk
elégséges okot szolgáltatni arra, hogy mi igényes behemótok vagyunk,
sose fogja elhinni a másik, hogy ő igénytelen liliputi.
A tétel egyszerű, állíts valamit magadról ami magában foglalja
azt, hogy a másik az pedig nem, egyáltalán nem, és amennyiben jovialitására apellálsz
engedd sejtenie, hogy segítőkész vagy, hogy kiránthatod az igénytelen
tudatlanságának fertelmes mocsarából. Ha jól csinálod vagy balfékkel
van dolgod, akkor húzhatsz egy strigulát az önbecsülés_01 jelű
űrlapodon és kortyolhatsz egyet a sznobi szörpödből. Csak egy valamire
vigyázz. Egy pillanatig se engedd gondolataidba férkőzni az ördögöt, el
ne hidd, hogy tkp konzumfasiszta vagy.
2007. január 25., csütörtök
2007. január 24., szerda
Én már csak úgy vagyok, hogy annyi mindent kellett megtanulnom, hogy igazából semmihez sem értek. De lehet, hogy nem így van, annyi azonban mégiscsak biztos, hogy ha mégis van valamim, azt képtelenség használni, abban a világban amit én látok, és abban a világban is amit te látsz. Összegzés képpen nekem nincsen világom, a te világodba pedig bele nem láthatok, mert az örrökké a tied. Azért mert idegen. Idegen attól ami te vagy, és idegen attól ami én vagyok. Ami bennem rejlik tehát, az minden bizonnyal nincsen. Néhány liternyi vákuumot hordozok magamban, tartalomnak álcázva és szürkére színezem. Mindegy, hogy ezt a mondatot most te kezdted el, vagy én akarok a végére járni, úgyis ugyanaz a vége. Magamban beszélek magamnak.
2007. január 17., szerda
II. Titusz vagy I. Titania gazdát keres - részletek a kávézóban
(kígyótulajdonosok lapozzanak tovább)
Adatlap:
Név: II. Titusz vagy I. Titania
Neme: tisztázatlan, de inkább nő, mert okos.
Életkora: kamasz/bakfis
Általános jellemzők: Mozgékony és találékony rágcsáló. Helyzetfelismerése az átlagosnál fejlettebb, ellenben térlátása gyenge, tehát kétdés egér. Szenzitív lelki jellemzői mellett enyhe fokú hisztizésre hajlamos, ezt mániákus ugrándozással adja a vele egy életközösségben élők tudtára. Higiéniás szokásai rabja, bő nyállal mosakszik. Felületes vizsgálódást követően, vélelmezhető, hogy jobb kezes. Megfelelő keretek hiányában randalírozásra hajlamos. Esztétikusan szaglászik 360 fokban. Éber figyelmű, jól riaszt, megakadályozza a dió, a sajt, az alma és egyéb vegetatív kártevők háztartásba jutását. 4 éven aluli gyermekeknek az apró, lenyelhető alkatrészek miatt nem tudjuk ajánlani. Terracuki.
Választható színek: szürke
Az egér észrevehette, hogy el vagyok tanácstalanodva, hogy kikerült a fókuszból és kihasználta lankadó éberségemet ügyes mozdulatokkal a hajdumat mosógépben alakított ki védekező állást. Kocogtatásra nem reagált. (A hajdumat mosógépeket hajdan úgy alakították ki, hogy a dob mellett még maradjon egy egérnyi nyílás, amin keresztül a rettentő szerkezet aljába juthat a tápláléklánc majdnem legalja, gondolom mindez az esélyegyenlőség jegyében) Tegnap még félálomban megbeszéltük azt is, hogy akkor most egy darabig nem mosunk, legfeljebb patakparton, nekem az is eszembe jutott , hogy az igazi tél beálltával megalápíthatnánk a helyi lékmosó ligát, biztos-zicher-kurvaélet , hogy még a Fókuszba' is benne lennénk.
Mélázni nem volt idő - az egérkérdés legyen egérkérdés - befőttes üveget kerítettem, diót hasítottam és a MacGyver soundtrackjét dúdolva készséget állítottam a konyha kövezetén. Nem bíztam a sikerben, egyrészt úgy tűnt az egér demójából, hogy rendkívül ügyes és a kombinatív/dekoratív/artisztikus elemektől sem riad vissza, meg aztán szerintem elég gagyi az, hogy kipeckelünk egy befőttesüveget dióval, az egér bele megy és csapdába esik. Az ilyesminek egyáltalán nincsen semmi történeti íve, és ez zavar. Reggel néztünk újra egérszemet, de már egy üveg választott el minket, kint és bent fogalmain nem volt idő töprengeni. Rövid interperszonális terepszemlénket egy globus konzerv tetejének perforálása szakította félbe, általam. A lyukak jól sikerültek, 5mm átmérőjű sajtcsíkok könnyeden csúsznak le, hanem az almakockákat egyelőre csak a biztonsági fedél ideiglenes elmozdításával lehet a célcsoporthoz eljuttatni. Már voltam piacon, friss alma miján, szétnéztem a pince tájékán, hogy megfelelőek e az életkörülmények egy esetleges szabadonengedéshez, de elosonkodtam a kisállat kereskedés azonban még zárva.
Messziről nézegetem, nevet kéne neki adni, de aztán azt gondolom, hogy az már kötődés. Kb egy órája egeres oldalakat nézegetek, és fogalmam sincs, mi legyen a szürkeségünkkel.
Itt ülök megsemmisülten, mint egy rakás szerencsétlenség és egérelhelyezési problémáim vannak.
2007. január 16., kedd
2007. január 14., vasárnap
2007. január 2., kedd
A félkezűferibácsi trafikja a béketéren volt. a térnek pont azon a részén ahol a vasútutca beltorkolott, úgy mint egy folyó. kis házikóféle volt, a fala kávészínű lehetett eredetileg, később a cement és a szénpor szürkésre színezte. a rücskös vakolatba belerágta magát az állandóság. egymagában állt, a többi boltok kettes csoportokban helyezkedtek el, úgy mint édesség/tejbolt, órás/népművészeti, könyves/szemfelszedő. De a félkezű feribácsi trafikja az valahogy külön állt, mint valami bárka, indulásra készen. A ház tűzfalára olyanok voltak felírva, hogy Trafik és papír- írószer, meg hogy minden héten totó és lottó, és még egy focilabda is, de nem az a fajta amin a szabályos öt és hatszögek váltják egymást, hanem az a fajta ami még bőrcsíkokból állt, a régi, az a régivágású labda. Nekem, mint a Dörmögö Dömötör* rendszeres olvasójának az a labda jelentette a történelmet, azt hogy nem volt mindig minden így, ahogy most látszik.
Az üzlet olyan 10m2-es lehetett, négyzet alapterületű, az eladótér egy L alakú pulttal volt elválasztva a vásárlóknak fenntartott helytől. A vásárló lába az érkezés után kellemesen csuszamós olajospadlón találhatta magát, néhány helyen az erős igénybevételtől elkoptak a gyengébb rostok és kiállt egy két göb, csomó, ezek valamely különös oknál fogva delejesen hatottak a gyerekek lábaira, 10 éves kor alatt minden gyerek talpa azokat tapogatta. A pult egyik eleme, felfele nyíló ajtóként szolgált, ahol a személyzet a pultból a vásárló térbe juthatott, a nap végeztével pedig haza. A pult többi eleme üveg tetejű fikós szekrény volt. A pult alakzatát követték a fal mellett a polcok. Ott a drágább tolltartókat, figuratív ceruzahegyezőket tartották. A a szürkéskék pénztárgépet ott tartották, ahol az L két szára egymásba szökött, bal oldalán fekete kar volt, hátulján ezüstszínű sirály, épp reptében.
A pult legfelső fiókjában, azaz az üveges rész alatt tartották az írólapokat, beteg sárga borítékban, a lefűzőket,a színes radírokat és az ügyességi jétékokat, mint pl az a focisjátékot amiben egy ólomgolyót kellett a kapun található lyukba irányítani. A játékot nagyban nehezítette az, hogy a játéktéren számos, az olómgolyó méreténél nagyobb luk volt található, melyen keresztül leesett. Olyankor az eszközt megfordítva a gyermek újra kezdhette a nyíltszíni autizmust a másik játéktéren.
Látványos optikai elemek híján az alsóbb fiókokban tárolták az A/4-es és A/3-as félfamenteseket.
Érthetetlen okokból az autóskártyát is, Lola T-vel felfele. A polcokon tárolták, néhai konzerves dobozokban a ceruzákat, keménységi fok szerint csoportosítva. Amikor ceruzát vett az ember, akkor a félkezű feribácsi nem nézett hátra, csak hátra nyúlt és erőteljesen az üvegre csapta, majd azt mondta, hogy mit parancsol még a vevő. Nekem ez az egész mutatvány nagyon tetszett, de anyám azt mondta parasztság így odavágni a ceruzát, mert eltörik benne a grafitbél és mehetünk két naponta ceruzákat venni. Ez nagyjából így is volt, de azért az is jó volt ahogy odacsapta a ceruzát az üveglaphoz, egyrész szép hangja volt, meg ugye ezt az egészet egy kézzel csinálta.
Én sokáig nem tudtam, hogy a félkezűferibácsinak félkeze van, pedig hát a véghistvánutcaiak és a rákócziutcaiak is úgy hívták, hogy félkezűferibácsi. Nem a szemébe mondták így. Egymás között.
Engem azzal tévesztett meg, hogy a barna kardigánjának a haszontalan ujjrészét, azt mindig a zsebébe gyűrte, ettől aztán olyan volt, mint ha baromira laza lenne mindig, és zsebredugott kézzel tenné a dolgát.
Feribácsi trafikja az a hely, ahol először vásároltam önnálóan, szülői felügyelet nélkül. Bélyeget. Nem postait. Nagy perforált ívpapír volt - akinek eddig megemlítettem még senki se halott róla -, a lutra album matricáihoz hasonlítható kicsit csak nem ragadt a hátulja. A hátulján hasznos imformációk voltak írva az elejével kapcsolatban. Ha például egy medve volt a bélyeg színén, akkor a hátuljára félkövér betűvel az volt írva címként, hogy Ursus arctos, aztán meg hogy súly és magasság, valamint a többi titkos dolgok, hogy mit eszik, hol él és hogy kihalófélben e, az is. Ezeknek a bélyegeknek nem fotók voltak a színén, hanem nagyon szép színes rajzok. Egy ív papon 12 bélyeg volt, otthon neki állhatott az embere gyerek szépen szétszakítani a parforáció mentén, ez esetemben félnapos munka volt.
Nem csak állatosak voltak. Emlékszem növényesre, régi és új autósra, hajósra, vasútasra, divattörténetire (rokokó, barokk, reneszánsz). Míg a bélyegvásárlást bonyolítottam egyedül, kint a trafik előtt anyám a szája szélét rágta és bizonyára olyanokat gondolt a nagy transzformátorház árnyékában, hogy sokra viszi még a gyereke.
A feribácsinak volt egy felesége is az emma, vagyis az emmanéni, ahogy hívták, de én soha nem szóltam hozzá, ezért úgy maradt ahogy a félkezűferibácsiszólította: emma.
Emlékszem, egyszer azt mondta neki, Emma, itt van a kocsi kulcs, nyisd ki a csomagtartót és vidd ki ezt a dobozt. Azt hiszem, akkor azt gondoltam: Emmának nem lehet valami jó lenni. Nem elég, hogy hülye neve van az embernek, még azt is megmondják neki, mit, mikor és hogyan csináljon.
Egyszer otthon kiszaladt a számon - így, hogy: "az Emma is ott volt", anyám meg rám szólt, hogy így nem beszélünk másokról. Aztán már nem nagyon mondtam azt, hogy Emma, már sose mondtam többé azt, kerültem nevének ejtését, mint valami bűnt. De Emma** az Emmaság árnyoldalairól nyilván mit sem tudott, mert úgy volt ahogy mondták neki, fogta a dobozt, kinyitotta a a meghikomatosított Wartburg (ilyen) csomagtartóját, betette a dobozt, majd előre ment, beült és megvárta amíg a félkezűferibácsi ráteszi a lakatot a faajtóra. Aztán nagy füstfelhőket eregetve elindultak haza.
* a Dörmögő Dömötör az az újság, amibe vagy 100-szor beküldtem, hogy hogy talál ki a kis nyuszika az erdőből, hogy Laci melyik úton talál haza, Piri#01 és Piri #02 között mi az apró 10 eltérés, vagy hogyan öltöztessük fel egy tarktort és sose nem nyertem semmit. Részint ez vezetett oda, hogy megszűntem rendszeres olvasójuk lenni, másrészt amikor egy-egy lapszám 4-ft-os árra emelkedett, azt anyám nem tudta megbocsátani a fennálló politikai rendnek. Ohh, sérelmek.
** "Mint kiket Emmának neveznek olyanok a sirályok, fehér tollakkal eveznek és sörétet lőnek ki rájok" (Christian Morgenstern)