2007. március 5., hétfő

2023. szeptember. Az emberiség végnapjai. Most már nyilvánvaló, hogy nincs sok hátra.
A pigment-nervosa alig 10 hónap alatt világméretű járvánnyá nőtte ki
magát. Kezdetben csak néhány művész, magát az önkifejezés
kötéltáncosának nevező csoport hóbortjának tűnt, akik valahogy úgy
mondták, idejét látják annak, hogy megteremtsék saját realizmusukat. Ez
sajnálatos módon egybeesett azzal az össztársadalmi összigénnyel, hogy
a képzeletet meglehetős unalmas volta révén egyszerűen fel kellene
számolni; azt ami nincsen. Emberi ésszel fel nem fogható, hogy nem
vettük észre az apokalipszis mélybarna lovasait az első fertőzöttekben.
A járvány, hogy-hogynem közép-kelet európában ütötte fel a fejét. A
kárpátmedencében, egész pontosan Magyarországon, Budapesten, a nap utca
nyolcban. Földszintkettő, Vahonyák Endre.
A betegség mélyebb megértéséhez szükséges lenne tudni azt az okkeres
(betegsárga) biotikus közeget melyben létre jött, ám ez teljesen
szükségtelen, a megértés itt már nem segít. Elég annyit tudni, hogy
Vahonyák Endre gondolt egyet és festeni kezdett. Először csak magának,
később műveit publikálta, sőt másokat is arra ösztönzött, hogy példáját
kövessék. A lakosság két harmada mondott fel rövid fél év alatt a
munkahelyéről, köztük tisztességben megőszült építésvezetők, makulátlan
erkölcsű szoptatósdajkák. A terméshozam, a gdp és a demográfia mutatói
ezzel egy időben reccsentek egyet. Vahonyák Endre nem kevesebbet talált
ki, mint, hogy különösebb ihletettségtől mentesen is képes volt
festeni, mind ahogy későbbi követői is. Ezt konkrétan úgy kell értni,
hogy ha Vahonyák Bélának szólt a felesége - Igricz Emese -, hogy ugyan
lapátolná már el a havat a kapu elől, állítana e az antennán, mert
zsizsikesen jön a tévékettő, akkor Vahonyák Endre nem elvégezte a rá
kirótt feladatot , hanem lefestette. A mi lennét festette le, ahogyan
mondta és majdan valamennyi követője: a saját történéseit. A
pigment-nervosa, rákos sejtként burjánzott a társadalom mélyebb
szöveteiben. Kezdetben még csak nagyobb vállalatok mentek tönkre, de a
kór elérte a mélyebb szöveteket is, családok bomlottak fel, gondos
családanyák adták árvaotthonba gyerekeiket, hogy a festésnek
áldozzanak, azaz lefesthessék: hogyan nevelik gyermekeiket.
Kezdetben kedvező tendenciának tűnt, hogy felismerve a piaci igényeket,
a fegyvergyárak jelentős része átállt a gombfestékek gyártására,
atomreaktorokat alakítottak át hatalmas temperás tartályokká. A
pigment- nervosa legveszélyesebb ismérve, hogy aki benne szenved
bármire képes, bármit festeni. Először csak a nap utcanyolcat festették
össze, de később a körutat. Még később a villamos síneket, a villamos
vezetőket és az utasokat is, a kabátjaikat és azon a gombokat. A
gombfesték ezért is volt sláger az időben amikor a kór felütötte a
fejét. Rohamosan terjedt, mert akit egyszer összefestettek, az után
összefestő lett. A kór visszafordíthatatlanságát onnatól datálom, amikor az egyik barom pinkre festette a napot. Mert szerinte olyan. Nagy szemléket rendeztek, orrnyergükre tolt
szemüvegekben jártak ilyenkor, tartásuk olyan volt mint a nemes
madaraké, egyben modoros valamint olyan aki fent költ. Mivel műveiknek
semmi féle művészi tartalma nem volt, ezért olyan versenyeket írtak ki,
hogy kié a szebb kék, kié a legsárgább piros, ésatöbbi. A hétköznapi
élet hamarosan felbomlott, az élet festésből és színszpartakiádokból
álltak. A hazánkba látogató turisták - mit sem sejtve - hurcolták haza
a kórt, és nőtte magát világméretűvé. Jól szervezettek, magukat
Pantonekódokkal identifikálják, az ázsiai országokban nem ritkaság a
Toyo sem. Én három hónapja torlaszoltam el az ajtót, azóta nem
merészkedtem ki az utcára, hogy szegény - a szomszédomban élő 83 éves -
Nemeslaky nénire réfestették a Feszty körkép kettőt. Nem merészkedem ki
az utcára, a múlt hónapban a kókuszalapú fürdőszoba szőnyeget sikerült
beosztanom táplálkozási célokra. Jövőhéttől megkezdem a
függönybojtokat, aztán erősen kacérkodom a bal lábammal élelmezésügyileg.
A tévét alig nézek, amúg is felesleges, a képernyő belülről össze van
mázolmányozva, inkább csak hallgatom. Két orvos az antarktiszra
menekült a barbár hordák elől. Vizsgálódásai nem arra törekednek, hogy
megszüntessék a kórt, inkább mederbe szeretnék terelni.
Ihlet-ampullákon dolgoznak, melyet a fertőzött területekre dobának le a
még éppen maradt ensz erők, így a fertőzöttek jelentős része
elveszítené azt a tulajdonságát, hogy bármit, bárhova és bármi értelem
nélkül fessen. Addig azonban még sok idő van. Mindegy, úgy tervezem, hogy fél lábon is kibírom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése