sebtolvaj

Az emberek lakásokban élnek, jobbára ezt tudják csak elképzelni létezésük keretéül, még a legmerészebbek is lakásokban élnek. Igazi alternatívák nincsenek is, csak lakások, helyek, falakkal körbehatárolt terek, a mindenből kiszakított légköbméterek megregulázása majd ezek használatba vétele.
Itt most elég hideg van, ahogy azt már megénekelte Szűcs Judit di-di-di-di-di-di-didergek, és ahogy mondtam, gyanús vagyok én már magamnak, hogy mindig valakit idézni vagyok kénytelen.
Persze a lakás az kell - noha azt hiszem igazából én soha tudtam rá vágyni, nem tudtam elképzelni, hogy ilyen és ilyen fürdőszobát szeretnék, a barkácsboltokban, ha egyáltalán eljutok ilyenbe nem okoz izgalmat a bordűrok látványa, a fenyőléceket sem akarja a kezem önkénytelenül megsimogatni, a szaniterosztályon sem kap el a vizesblokki hevület, pedig a zománcozott kádak látványának ember legyen a talpán aki ellen áll . Valami olyasmit gondoltam a lakásról, hogy az azért van, mert kell valahol lenni és most sem gondolok többet, azt hiszem. Úgy hiszem bárhol tudok élni, de ezt nem merem kipróbálni, tartok attól, hogy az derülne ki, hogy sehol sem.
Ennél kidolgozottabb gondolataim nem voltak a lakásról.
Persze tudom, hogy a lakás az olyan, hogy élet van benne - már az esetben ha az ott lakók tudnak bele rakni, én mintha nem. Életet, azt. Rongyos életet, vagy édes életet, vagy bármit amit annak lehet hívni. Én meg valahogy nem tudom, hogy mit kell csinálni a légköbméterekkel, tudom, érzem, hogy itt vannak, beleásítanak a képembe és viszont, de nem értem mit akarnak tőlem, akarnak-e valamit.
Én egy légköbméterbe nem tudok szerelmes lenni, de még kettőbe se, egy tornateremnyibe se, csak attól mert rá mondhatom, hogy az enyém. Hogy ő az én tojáshéj vékony biztonságom. De szeretném ha lenne itt valami, valami ami rajtam kívüli és meleg, és nem cserépkályhának hívják. Az én fázásomnak iránya van, belülről kifelé halad és úgy tűnik semmilyen energiahordozó nem képes az útjába állni.