sebtolvaj

Világgá menni csak a rossz gyerekek akarnak. A jó gyerekeknek elég az a világ ami éppen és tulajdonképpen van. Abban szeretnek. Élni. Nincsenek tulajdonképpeni indokaim. Szökési kísérletnek kicsit azért erős, mondja bennem a hang, és ha másra nem is jó az egész, csak hogy tudjam; a hang köszöni, jól van. Ennyi ami biztos. A hang meg én és hogy köszöni. Hurráoptimizmusnak ez kicsit kevés, de a szarbólváratépítést azt azért inkább felülről súrolja. Súroltatom.Olyan igazságokat meg nem szeretnék keresni ami előtte már volt valakié, elég az, hogy minden kimondott szavam, minden leírt mondatom idézet és még csak azt sem tudom, hogy kitől. Szimbolikus vagyok, most éppen magamat testesítem meg. Amikor nem tudok idejében megállni és fal van ott ahol ajtót sejtek az egy bazi nagy szimbólum, lehet a végére járni. Végére járásnak egy kicsit azért erős (hang). Humoros vagyok. Kívülről látom magam és határozottan van az a pont amikor már vicces az, hogy nincsenek fékek. Az ember aki átmegy a falon, és csak ő veszi észre. Ez lennék én, mondom a fal túl oldalán. A szökdösős meg nem értett legkisebb királyfi, a majdnem mindjárt ember. És azért van bennem ám annyi önáltatás, hogy elhitessem magammal, hogy a falnak is bőven szar lenne nélkülem. Nem tudom, hogy vannak e dolgok amik előre ki vannak találva, hogy egyáltalán nem lenni arra lehet e azt mondani, hogy sorsszerűség. Egy csomó dolgot nem tudok, és azt sem tudom, hogyan kell mindezt észrevehetetlenné tenni, ezt a temérdek nem tudást. Abban sem vagyok biztos, hogy kell. Elheverek egy ágyon, elernyednek az izmaim, aprókat ránganak az inak, minden végzi bennem a dolgát, a tüdő ütemesen mozog. Ez lennék én, egy nagyüzem.
Az ember melegségre vágyik. Ez pont tudom. Hogy kitől.