sebtolvaj

A cipőimmel mindig is elmélyültek voltak a kapcsolataim. Nem törekedtem rá, egyszerűn így vagy úgy alakult és én engedelmesen tudomásul vettem. Hogy ő az enyém, én az övé és azt is, hogy cipőt lehet szeretni. Nekem tetsző dolog a számolás, az életemet is cipők szerint szakaszolom. Így vannak életemnek cipőszámítás előtti - c.e, és cipőszámítás utáni - c.u történései. A cipőszámítás 1972-ben kezdődött, amikor is egy centrum hétfő alkalmával fekete-fehér lakkbőr anyagú, talpát illetően méhsejt mintás cipőre bökött rá a kezem. Együtt volt a család, azaz hárman az áruház csalóka neonfényében, csomagoló papírok illatának felhőitől körbe ölelve.
A cipő kicsi volt rám. Már meg nem mondanám, hogy pontosan hol szorított, de szép volt a talpa. Hátra fele nézve ment hetekig benne az embergyerek, bele pocsolyába, nézve milyen mintázatot hagy maga után. Most hogy így eszembe jut, sajátos performance lehettem volna, ha akkor van az ilyesmire igény. Aztán lett is igény az ilyesmikre - nem hagyományosan művelni a hagyományost -  de akkor már én nem annyira szerettem haladni, hátra fele nézve sem meg egyébként sem. Amikor a haladásnak van keletje, akkor azt veszem észre magamon, hogy menthetelenül elhevernék. Így van ez azóta is.
Aztán később, Komárom nagyon is északibb felén vásárolt Botas cipő, a kék-fehér, a velúr, amiben szaladva lehetett csak mindent csinálni, szemetet levinni a negyedikről, vagy elkésni karénekről és a házfal párkányára állva nézni a többieket, ahogy ezredszer is makacs megátallkodottsággal kezdenek bele a "serkenj fel kegyes nép, mosolyog az hajnal" (hamis archaizálás, amit annyi idősen nem nagyon lehetett érteni).
Később a barna jellegtelen félcipő, műanyag talpávall, amivel minden különösebb akarás nélkül is meglehetett nyerni a ki tud tovább csúszni a jégen versenyeket a nagyszünetben. Ki kellett otthonról lopni, aztán a tejbolt előtt levenni, le az ormótlan csizmát, és felváltani erre, a biztosra. A barna jellegtelennek köszönhetem, hogy a téli hónapokban respektem volt az isiben.
Aztán még rengeteg cipőm volt, amire szívesen emlékszem vissza, úgy is mint első találkozás, vagy végső búcsú. Azonban mindegyik cipőmre igaz volt az, hogy átmeneti. Csak nem mindig át.