sebtolvaj

Egy villamoson ülünk. Valamikor. Nyár van és kora este, nagy és nehéz szagos este, talán augusztus. Egy villamoson ülünk, anya meg én. Nem az én anyám, hanem az anya. A kanyaroknál egyszerre táncol az összes kapaszkodó, és mi is úgy biccentjük a fejünket, velük együtt. Mi vagyunk a vendégek. Tartunk. Valahonnan valahová. Anyám a fiát nézi, nem engem, hanem a fiút. A fiú pedig látja, hogy anya szép, a haja frissen ondolálva, arca tükröződik a szerelvény ablaküvegén, és az az ottani arc, ha lehet, még szebb mint a valóságos. Hosszú az út, és egyszer át is kell szállni a közvágóhídnál. Közben tél lesz, vacak betonváróban reszket az anya és a fiú, a hófelhők közül nézi őket a szentlélek. A fiú rugdossa a jégcsapokat egy villanyoszlopról, és közben elolvas egy odaragasztott hirdetést. Özv. Sóváry Elemér táncórákat ad. A vágóhídon marhák kontúrjai látszanak, szürke és fehér felhőket lehelnek, világít a szemük, ha elmegy egy autó. A fiú olyankor hunyorít. Aztán már megint egy villamoson ülnek, az anya és a fiú. A fiú az anya arcát nézi, és néz egy másik arcot is. Amelyik tükrözödik az ablakon, egybe is olvadna a kinti világgal, de az csak átrohan rajta.
Anya tükörarca szép, kissé kócos, de frissen van festve, újabban őszül.
Átrohan anya arcán a Fővárosi Húsipar, a Fegyver- és Gázkészülék Gyár, a XX. kerületi közkórház, egy postahivatal, az ismeretlen katona emlékműve és egy zöldséges bódé. És az anya hagyja, hogy ez rengeteg dolog átmasírozzon rajta. És akkor a fiú az egész út során először szól az anyához.
- Emlékszel, hogy a kanyar után mindig gázszag van?
- Igen.
Azelőtt, azóta sem beszéltek erről. De mindketten tudták ezután már mindig, hogy közösen fogják várni azt, hogy mi lesz a kanyar után. A gázszag lesz az a pont, amikor a legközelebb lesznek egymáshoz. Egymásra néztek ilyenkor, de soha sem beszéltek. Néha volt úgy, hogy elmosolyodtak.