A Muhar Feriben az volt a jó, ami egyben a rossz is. Az, hogy ő volt az utolsó. Minden tekintetben. Már mindenki bevezettette a gázt, ő nála volt egyedül sparhert. Politikai alapon.
Egy délután alatt képes volt elinni a nyugdíját. Látens tisztelet övezte emiatt. Az összes cipője olyan furcsán félre volt tapodva, hogy úgy tűnt, mintha azok a cipők igenis röhögnének. Ez persze nem bizonyítható. Szórólappal fűtött. Folyton elfeküdte a haját, úgy festett, mint egy nyugalmazott cirkuszi kakadu. Trágárul beszélt, és teliköpködte a Lenin teret slejmmel. Most már Kossuthnak hívják és pártsemleges park van benne. A Muhar Feri biztos meghalt azóta már, valahol a világban van vagy hat pár röhögős cipő.
azt az angyalos gecit nem tudom soha megjegyezni. Melyiket? Hát ezt mondom, hogy nem tudom megjegyezni. Még a címét sem. Valami angyal van benne, aki ezt azt csinál. És azt kell majd tényleg vizsgára? Igen, de nem jut eszembe a neve. Valami angyal vagy tündér eszik benne, meg alszik. A Bóbita? Az, hát a faszomba, ez sose jut az eszembe. Csak így tudom mondani, hogy vacsorázik, meg van benne valami malac is, de ha én azt kapom, akkor megmondom a tanárnak, hogy ne is strapáljuk magunkat.
És a vonatkupé neonja csak úgy vibrál az óvónőképzősök arcán.
Nála mindig enni kell. Zsírosan főz, egyébként ízletesen. Ha szeret: etet. Ha utál: etet. Így fejezi ki magát. Etetéssel. Nem érdekli a kűlcsíny, csak a belsőre koncentrál. A pacal a kedvence. Képtelen megérteni, hogy létezik ember, aki szájába nem vesz ilyesmit.
Átalszik minden délutánt. Olyankor újrafogalmazódik minden. Este nyolcra már helyre is áll a rend, ugyanaz lesz ami volt. Hajnalban ébred és nyolcig a konyhában ül. A talp alatti részen ki van kopva a linóleum egy kis darabon. Ez az ő huszonéve tartó performansza. Van egy másik is, de az kevésbé sikerült.
Minket nem érdekelt az, hogy termál vagy sima a vize. Egész délelőtt az elmúlt évek beli nőklapjákat ollóztam. Ő meg főzte a csírízt, és beletette valami kistálba. Montázst csináltunk, csak ő ezt nem tudta. Mert nem tudott semmi ilyet. Csak azt tudta, hogyan kell csinálni.
Aztán a ruhák közül kiszedte a 20 filléres félfamentest, és ragasztgattunk.
Ebédre túrós csuszát ettünk, meg vizet húztunk a félelmetes kútból, és elindultunk a strandra.
Amikor a Gyóni utcába értünk, mellette kellett maradnom, mert cigányok lakták. Nem tudta azt ő, hogy ez, amit mond, az rasszizmus, mert ő semmi ilyet nem tudott.
A strand utcájában aztán már előre szaladhattam. A Tökfilkó kocsma előtt volt egy csomó nadragulya, de sose mondta meg mit lehet kezdeni vele.
Nem mi vagyunk elveszve, hanem ez a város, és az is amiben benne van. Egy spirál és néha belénk sikít a centrifugális erő. Ha úgy akarom, akkor még szerencse, hogy halljuk.
Lesz mit agyongondolkodni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése