Azért ez így már sokkal jobb. Így már sokkal elviselhetőbb az egész. Tudva, hogy magának Marx Károlynak is ilyenje volt, rögtön más megvilágításba kerül ez az egész. Az eldugott testrészek, azok. Biztos végleg összeomlottam volna, ha Arisztotelész, Montesquieu, Nietzsche, Tzara, Lenin vagy Csoszogi, az üreg suszter lenne a kórtestvérem. Most, hogy így kiderült, hogy mégis Marx az, akivel gennyazonosságban levedzem, megkönnyebbültem. Kábé úgy is érzem magam, ahogy ő érezheti magát ma. Sötétben tapogatózik a tudomány. Az is vigasz, hogy legalább ez a sötét az én sötétem. Nem vigasz ez persze, hazudás az egész. Majd az lesz, hogy mondok valamit, és persze azt fogom mondani, hogy nem én mondom, hanem mondatom. Kitalálok valami hülye nevet és a szájába adom, hogy mondja helyettem. Legyen ő a beteg, ne én.
Az endoszkópos doki tisztára úgy néz ki, mint aki pléjsztésönözik, a vastagbél kanyarulatainál még a fejét is billenti, nagy beleélést tanúsít, ha nehezen is, de beveszi a hajtűkanyart. Pedig nem is ettem már hajtűt ki tudja, mióta. Jövőre új verzióval jövök ki, és cd-n viszem magamhoz a cheat kódokat. Engedjétek hozzám az ügyeletet - hanyatlási félóra 10 percben.
A monitoron meg nézem, ahogy szellemvasutazok saját magamban. Utazás a gyomorszáj körül, kicsit olyan, mint Jósvafő, csak rózsaszínesebb és szerintem páradúsabb.
A testem csupa titok és izgalom, ahogy távoznak belőle a lélek gőzei - nincs a levedzésben vesztes, csak én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése