Az anya és a fiú egy villamoson utaznak. Még mindig azon, amelyik elkanyarodik egyszer csak, és aztán megcsapja az orrukat gázszag, és olyankor elmosolyodnak. Évtizedek óta utaznak ezen a vonalon, egyfolytában - de nem beszélnek erről már sose -, elszomorítaná az anyát és nem kevésbé a fiút. Pedig senkinek nincsen egyforma gázszaga, mert az valami nagyon személyes dolog. Az, ahogy érzed. És van a szaghoz alkony és fénylő felületek és ellenfény. Az anya az első kocsiban ül, a fiú már az utolsóban, valahogy hátrakeveredett. A középső kocsiban nincs senki. Persze ezt az avatatlanok hiszik csak így, az anya és a fiú jól tudja, ott azok vannak, akik régen el vannak felejtve.
Az anya felhívja a fiút, apa van a vezetőfülkében, ő csenget egy kicsit.
Az anya tehát az első kocsiból telefonál, lábánál kölyökmacskák játszanak gombolyaggal, és ez megszépíti az anyát, jelentéstartalma lesz tőle, még akkor is, ha erről ő aligha tud.
A fiú pedig felveszi a hátsó kocsiban a telefont, de nem változtat a testhelyzetén, ugyanúgy áll a leghátsó kocsi leghátsó ablakánál, és néz. És az anyának el kell olyankor mondani olyan mondatokkal a látványt, amiknek felkiáltó jel van a végükön. Az anya él-hal a felkiáltójelekért.
A fiú valamiféle médium, igazolás a megtett útra, sosem a jövendőre.
És persze a fiú - ezt az anya nem tudja - nem mindig azt látja, amit néz, ebből következőleg nem is azt mondja, amit lát. Így megy a villamos a vakvágányra. Az anya kérdezi a fiút, hogy milyen. A fiú, mondja, hogy fáradt. A fiú is kérdezi az anyát, hogy milyen. Azt mondja fáj. Az anya eszméletlenül sokat tud arról, hogy milyen az, amikor fáradt. A fiúnak fogalma sincs a fájdalmakról.
Az első kocsiban menetrend szerint az megy most, így mondja, hogy most az megy, hogy a csontok a lábakból mennek elenyészni. Hogy ez valami divat itt, fiam, így mondja, és azt is hozzáteszi, hogy nem tudja, ki miatt van. Hogy ez a Gyurcsány lehet-e az ok, vagy talán az Orbán, hogy ő teljesen össze van ebből kifolyólag keveredve, de csak annyi biztos, hogy hasogat. És ez nem jó, mert ő az ünnepek előtt nem szokott összekeveredni, se hasogatni, hiszen ismerem.
Aztán megint kérdezi, hogy mit látok. És egy álmot látok, de úgy látom az álmot, hogy közben nagyon is tudom, hogy az, amit látok, az nem valóság. És vagyok olyan esztelen, hogy mégis a valóság babzsákját tömjem ki vele. És amikor megérzi, hogy ez babzsák, akkor örül, mert óvodában dolgozott, és akkor ott neki az is volt a dolga, hogy a tesis foglalkozás előtt ő előkészítse a babzsákokat. Ez jó rég volt, hogy a Henyei Piroska is milyen nagy kurva lett - ezt mondja.
És a fiú meg csak néz ki a leghátsó kocsi leghátsó ablakán, és nem azt látja, amit néz.
Látja a valamikori kisdobos sípját, és azt gondolja, te úristen, hogy megöregedett. Aztán mérhetetlen szégyent érez, hogy egyáltalán mert ilyesmire gondolni.

Pharma hack#02
 

A madárinfluenza elleni egyetlen hatásos gyógyszer.

 

 

Gyógyszernek nem minősülő placebo-készítmény.

Az jutott eszembe, hogy gyógyszeresdoboz designernek kellene lenni. Egy ződ téglalap ide, egy kék amoda, és aztán lehet hátradőlni. A köszvény az nem esztétizél, se a depresszió. Elevezgetni a földi bajok farvízén.
Felhívna egy szép napon valaki a Gikszer Gedeontól, hogy lennék szíves rajzolni három darab téglalapot, x magyar forintért. És én rajzolnék, ilyen egyszerű ez.

Pharma hack#01:

Akut vagy krónikus borsznobságban szenvedőknek.

Nemzeti érzelműeknek, elsőrendű sávlekötő tulajdonságai mellett gátolja a macskakőképződést is.

Elsősorban azoknak ajánlott, akik haladni szeretnének a korral. Fabricius Gábor e szernek köszönheti, hogy az, aki. Réz András kedvenc csemegéje. Gyakorlatilag mérték nélkül szedhető.
Mellékhatásai nincsenek, vagy ha vannak is, akkor azok felületesek.

 

Titusz megkapta a karácsonyi ajándékát. Mókuskerék, naná, egérfekpad égen földön sincsen.

Többségnek nem jó lenni. Azért nem jó, mert a többség nem tiltakozhat. Elvben ő a főáramlat. Ő a történések okozója és egyben elszenvedője is, nem mutogathat másokra.
Pédául akik békávéznak, mert vagy autóra sincs egy kanyi vasuk, vagy még bicóra se, vagy lusták.
Ők nem tiltakozhatnak, nem ellenkezhetnek, ők a fősodor. Fülledhetnek reggel-este, eltaposnak és eltapostatnak. Pedig milyen jó volna, ha időnként a többség is tüntethetne, áramolhatna bele a közvéleménybe, önnön önmagába bele.
Úgy lehetne, hogy békávé massz. Egy csomó ember összegyűlne a budai bazi nagy buszgarázsnál, és sorba tolnák be a buszokat a puszta kezükkel. Végig a nagy forgalmas csomópontokon, hogy egyáltalán értelme legyen az ő ellenkezésüknek. Mert ha senki nem látja, akkor tüntetni fabatkát sem ér.
Az Andrássy úton már fele-fele arányban lennének az utasok és a fotósok, a zindex meg percről percrézne feszt, ahogy szokott. Az emeleti lakásokból pedig nagykontyos nénik néznének le elkerekedett szemekkel, az uruk után kiáltanának, hogy ugyan nézze meg ő is. A Kodály köröndnél lenne két hatalmas nagycsövű ágyú, és az egyikből kilőnének az égbe egy csomó átszálló- meg szakaszjegyet, a másik meg persze a bérleteseké volna. De olyan ügyesen volna ez az egész eltervezve, hogy amikor hullana alá a sok bérlet és jegy, akkor az égre kiíródna, hogy Ikarus Forever.
És ezután a díszes csapat, ha lassan is és verejtékszagúan is, de odaérne a Hősök terére. Szépen sugáralakban a központi oszlop körül felsorakoztatnák az autóbuszokat.
A trolik áramszedőjére felkapaszkodnának a gyerek, és kacagnának.
Aztán elcsendesülne a tömeg, és várnának egy jelre. És jönne a jel. Egy nagyon fontos ember elkiáltaná magát, hogy békávéééééé, bele a pesti légtérbe, és akkor mindenki felemelné az ő saját békávé ellenőrét a magasba. Azt, ami jutott. És utána mindenki hazamenne. Éjjel pedig megjelennének az első traktorok, felszántanák ezt az egész hóbelebancot, és bevetnék sóval.

Az áltisiben én hittem a legtovább a Mikulás létezésében. Szilárdan védelmeztem a doktrinát, olykor nevetségessé váltam. A Magyari Andreáék szülei mindig jártak ki olaszba, valami olaszba szakadt rokonokhoz. És a szülei mindenféle magazinokat hoztak. Ezeket a Magyari Andi megtalálta, és ellopta az iskolába. Ezekben egy télapó sem volt, ellenben pucér nőktől hemzsegett minden A/4-es ív.
Volt persze szöveg is a képekhez, hogy legyen valami történetiség, de mi azt nem értettük. Az egyik úgy kezdődött, azt hiszem, hogy "come tutte la matine". Tetszett ez a mondat, ritmusa van, még akkor is, ha helytelenül olvassa az ember. Márpedig én helytelenül olvastam. A Magyari Andi mindig hozott ilyet december elején az iskolába, a lány wc melletti kis vakajtóban közszemlére tette, és azokkal a fiúkkal, akik a téma iránt érdeklődtek, csereberélés módszerével kötött üzletet. Ha valaki rábökött egy konkrét oldalra, azt kitépte, és filctoll készletek, körzők, szagosradírok ellenében ráruházta a pucérnős képek tulajdonjogait a vevőre. Egyszer, egy decemberben szintén hozott ilyet, kiterítette az újságot, és rá a pucérnőkre egy csomó mikulásos matricát tett, olyanokat, amik irtóra csillogtak. Két Mikulás között kikandikált egy telt ajak. Azt hiszem, innen datálható, hogy a női test több, mint esztétikai élmény számomra. És attól az évtől kezdve már többé soha nem hittem el, hogy a Mikulás létezik. Minden nyereség egyben veszteség is.

Na, te konzummagyar. Tetete...., konzummagyarom legeleje, nincsenek rád szavaim. Mert neked mohács kell, meg völgyhíd, meg világ leghosszabb villamosa, és most már keresztül kasul karácsonyi díszkivilágítás, meg a faszom. Csak legyen betekerve valamivel, ami világít. Fotontuja a kertibudi mellé, sőt bele konkrétan a budiba is, hadd lássák, hogy díszbe van öltözve a te szíved, és sugárzik belőle ki az, aminek ilyenkor sugároznia kell. A langymeleg szeretésed. Tekerd be a nagyit sztaniolpapírba, szerelj rá ledeket. Lássák csak, hogy a tied, meg aztán az is lehet, hogy elviszik az ufók. Tegyél mindenhova lámpát, villogjon, zenéljen, lüktessen benne mindaz, ami életedben már sohasem fog. Öltöztesd neonba az összes frusztrációd, és jól szorítsd össze a szemed, hogy meg ne vakulj, amikor magadat nézed. Na, te konzummagyar, én mától, ha kell, gyertyavilág mellett írom a blogot, hogy véletlenül se keverjenek össze veled. Irtózom tőled, undorítasz, de azért szép fényes vagy, annyit meg kell hagyni.

Az örök konfliktusforrás. Hogy ma este kell e jönnie, vagy holnap reggel - megint más szokások szerint, hogy holnap este. Aztán, hogy úgy kell e készíteni, hogy alkatrészenként, egyéni igényeknek megfelelően, vagy az előre gyártott is megengedett.
Most is így töredeznek, akik töredeznek. Az egyik válogat a sportszeletek között, a figuráknál tejbevonó kontra ét, a másik meg puff bele a kosárba az előregyártott hermetikusan zártat aztán már caplat is tovább. Észre sem veszik egymást, az egyik elmerül saját iszamós gondviselésében, a másik pedig siet valahova. Az eredmény ugyan az lesz, mindkét út ugyanoda fut ki: öröm és hála lesz és fogszuvasodás a vége. De mint ha ez az utóbbi levágná a kanyart, annyira siet és ez nem fair. Akkor sem, ha majd 10 év múlva ezt a mostani időt levezekli iPodok, nagyonsokadik generációs mobiltelefonok formájában stb, csomagküldve.
Az ember legrosszabb tulajdonsága éppen az aminek a létét köszönheti. Mindent meg tud szokni.
Rosszat jóvá szelidít - bár ettől a rossz még rossz marad - levágja a kanyart , aztán hátranéz győzedelmesen.

Félálomnapló#02

Lecserélem a brosst a pdf abrosz fején, mert háttal kell állni a forgalomnak a zebránál, azt mondja a pdf. Kész a pdf, legfeljebb majd kicsit pormentesítjük, hogy tudj nekitámaszkodni, ne koszoljon össze a buszon.
Tudja meg a pdf, hogy mi a dinamikus tartalom istene!

Ellopták a slágerdalodat. A hazugságdalt, a kommunista slágert. Volt bizonyos tulajdonfeszültség, de már elmúlt.

Kineveztek. A krómgyárban auditálom a fényességet. Nyáron a sötét szobában nem esik jól a fény az ágyakra, és én ellenőrzöm, hogy elég fényesek-e. Nincs sok, kb. napi tíz darab.
Hoznak ételt is, tegnap szappanos erdőleves volt. Finom volt.

El van hanyagolva a budapesti klubkorlát sorsa. Nézegetem, de én ezt már láttam. Úgy értem, a nyugdíjas korlátot. Mutogatják nekünk mint intő példát.

Tanyára vágyok. Arra, hogy ugyanannyi állat, vagy még több legyen körülöttem, mint most, csak más minőségűek. Egyszerűen vágyom a tanyára, minden sallangos, belemagyarázós romantika nélkül.
Nincsenek is illúzióim magammal kapcsolatban. Pocsék betyár lennék. Keresztül kasul, mint a fergeteg, őrült lennék, és nem lenne bennem rendszer. Ez lenne az én viszonyulásom. Nem lenne bajszom sem, és puhány lennék, az anyámasszony katonája, egy gyászhuszár. Közgyógyra felíratnám a gyógynyerget, hogy ne törje ki a seggem a ló. A betyárság javarészt ülőmunka ugyanis, csak azért nem irodai, mert viszonylag kevés a papírmunka.
Lenne egy sennheiser  sportkorbácsom, és azzal akusztikailag rémisztgetném a tanyavilágot. Azon röhögnék, aki mindettől megijed. És állandóan csendőrök, zsandárok lennének a nyomomban. Néha hagynám, hogy elkapjanak, mert ha mindig megmenekülnék, akkor baromira nem halmozódna fel semminemű kultúrkincs, népdalok formájában, melyek arról szólnak, hogy vasba verve lesek ki a megyeháza börtönjéből. A vége mindig az lenne, hogy megszökök. Talán egyszer nem, de arról én már nem is tudnék. Tanyára vágyok. Innen ide vágyni ugyanis lehetetlen.